Mennyi kalóriát égetünk el alvás közben?

Az alvásra valószínűleg senki sem gondol kalóriaégető tevékenységként, pedig bármit is csinálunk, testünk folyamatai energiát igényelnek. Nincs ez másként pihenés közben sem - lássuk, mit jelent ez a gyakorlatban.

Az  alvás  közbeni kalóriaégetés minimális, óránként körülbelül 40-55 kalóriát jelent. A pontos szám alakulásában több tényező is szerepet játszik, például a testsúlyunk is. Minden embernek van egy úgynevezett nyugalmi anyagcsereértéke, amely azon kalóriák számát jelöli, amelyeket pihenés közben éget el. "Gyakorlatilag ez az a minimum energiafelhasználás, amelyre testünknek a minket életben tartó, alapvető fiziológiai funkciók működtetéséhez szüksége van" - fogalmazott a menshealth.com-nak nyilatkozva Alex Rothstein, a New York-i Műszaki Intézet (NYIT) mozgástudományi programjának koordinátora.

Az emberi szervezet alvás közben is energiát használ fel
Az emberi szervezet alvás közben is energiát használ fel. Fotó: Getty Images

"Alvás közben vagyunk a legnyugodtabb állapotban, kalóriafelhasználásunk pedig ennek megfelelően alakul" - tette hozzá. Kitért rá, a kalóriaégetést olyan tényezők befolyásolják, amelyek az anyagcserére ható faktorokon alapulnak. Ilyen például az izomszövet mennyisége, hogy aznap sportoltunk-e, illetve hogy milyen ételeket fogyasztottunk. Amellett továbbá, hogy alvás közben kalóriát is égetünk, az alvás egyéb módon is kihat a súlyunkra. Testtömegünk alakulása szempontjából egyaránt lényeges az alvás minősége és mennyisége.

A tartós alváshiány felboríthatja az éhségérzetért felelős hormonok (az étvágyat keltő ghrelin és az éhségérzetet elnyomó leptin) egyensúlyát. Ezért is van az, hogy aki krónikus kialvatlansággal küzd, általában több kalóriát visz be, illetve jobban kívánja a kalóriadús, magas zsírtartalmú ételeket. Emellett már a rövidebb távú alváshiány is hatással lehet az inzulin- és vércukorszintre, sőt, a kortizol nevű stresszhormon, illetve a pajzsmirigyhormonok termelődését is befolyásolhatja.

A kialvatlanság miatt romolhat a sportteljesítmény, illetve általánosságban is csökkenhet a motiváció a fizikai aktivitásra. Mindezek összeadódva pedig elősegítik a plusz kilók felszedését. Éppen ezért érdemes tudatosan odafigyelni arra, hogy megfelelő alvási rutint alakítsunk ki. Mindennap próbáljunk meg nagyjából ugyanakkor felkelni és lefeküdni. A szobában, ahol alszunk, legyen sötét, viszonylag hűvös és teljes csend. Lefekvés előtt fél órával már ne tévézzünk, ne használjuk a mobilunkat, laptopunkat, és a késő esti órákban kerüljük az alkohol, a koffein, illetve a nehéz ételek fogyasztását is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.