Kialvatlanul a munkában? Mutatjuk, mi segíthet

Különböző okokból bárkivel előfordulhat, hogy egy-egy éjszakája nehezebben telik, ezért másnap fáradtan kell helytállnia a munkahelyén. A szakértő szerint ugyanakkor néhány egyszerű tanács megfogadásával mérsékelhetjük az alváshiány negatív hatásait.

Kutatások igazolják, hogy megfelelő alvás mellett az emberek jobban teljesítenek alapvető munkahelyi teendőikben, elkötelezettebbek a munkavégzés iránt, illetve munkatársaikkal is támogatóbbak. Ezzel szemben az alváshiány a halogatás melegágya, mi több, akár olyan etikátlan viselkedésre is hajlamosíthat, minthogy más munkáját, eredményeit a sajátunkként tüntetjük fel – írja a The Conversation oldalán megjelent cikkében dr. Wladislaw Rivkin, a dublini Trinity College szervezeti viselkedést kutató intézetének docense. Rivkin elsődleges kutatási területét az önkontroll hatásai képezik a dolgozók egészségére, jóllétére és munkahelyi hatékonyságára. Hozzáteszi, a múltban olyan kutatási eredmények is születtek, melyek szerint egy-egy álmatlanul töltött éjszaka után a vezető beosztásban dolgozók beosztottjai gyakrabban számoltak be sértő vezetői számonkérésekről, így például olyan esetekről, amikor felettesük kollégáik előtt tett rájuk negatív megjegyzéseket.

fáradt fiatal női dolgozó, munka, iroda, ásítás
Egy nehéz éjszaka után különösen nehéz a másnapi munkavégzés. Fotó: Getty Images

„Az alvás különösen fontos a magas szintű kognitív képességekhez, amelyekkel gondolatainkat és viselkedésünket irányítjuk, koordináljuk. Az egyik alapvető kognitív képesség, amely nagyban függ a jó alvástól, az önkontroll, avagy az akaraterő” – hangsúlyozza Rivkin. Kifejti, a hétköznapi munkavégzés számos aspektusában erős akaraterőt igényel: szükségünk van rá érzelmeink és hirtelen, ösztönös cselekedeteink kontrolljához, a kevésbé élvezetes vagy kifejezetten kellemetlen feladatok elvégzéséhez, illetve hogy ellent tudjunk állni munka közben a zavaró tényezőknek. Elég példaként csak arra gondolni, ha valakinek ügyfélkezelő pozícióban akkor is mosolyogva kell tennie a dolgát, ha amúgy éppen nincs éppen túl pozitív hangulatban, vagy ha távmunkában, home office-ban kell a feladatainkra koncentrálnunk úgy, hogy közben a gyerekek visonganak a háttérben.

Egyáltalán miért van szükségünk alvásra? Evolúciós szempontból is érdekes kérdés.

Egy szó, mint száz, egy zaklatott éjszaka után mindezek a kihívások sokkal nehezebbnek tűnhetnek. Megannyi tippet hallhatunk arról, hogy miként segíthetjük elő a nyugodt éjszakai pihenést. Ezzel együtt bizony bárkivel előfordulhat, hogy nem tudja magát egy-egy alkalommal kellően kialudni. Rivkin éppen ezért összegyűjtött négy tippet, amelyet érdemes lehet ilyenkor megfogadni annak érdekében, hogy könnyebben átvészelhessük a fáradtan vánszorgó munkaórákat.

Tervezd meg stratégaként a napod

Először is, amennyiben ez lehetséges, igyekezz kerülni azokat a munkahelyi feladatokat ezeken a napokon, amelyek nagy akaraterőt kívánnak. Inkább végezd el azokat a teendőidet, amelyek egyszerűbbek, nem igényelnek sok gondolkodást és figyelmet. Ha viszont mégis muszáj nagyobb akadályokat is leküzdened, akkor próbálj meg minél előbb, minél korábban szembenézni azokkal, semmi esetre se halogass. Egy álmatlan éjszaka után is több mentális energiád lesz reggel és délelőtt, mint a nap többi részében, így jobb minél hamarabb túlesni a nehezén.

Meddig terjedhet egy ember akaratereje? Ki tudja?

Kutatások szerint az, hogy az emberek mit gondolnak az akaraterőről, jelentősen befolyásolja, hogy mennyiben képesek kihasználni azt. De mit is jelent ez valójában? Nos, az egyik domináns tudományos teória szerint akaraterőnket használva egyre inkább elfogynak mentális energiáink, ami végül ahhoz vezet, hogy gyengülni fog az akaratunk, illetve a képességünk, hogy akaraterőnkre támaszkodjunk a továbbiakban. Magyarán az akaraterő is hasonló az izomerőhöz, azaz akaratunk is éppúgy kifáradhat, mint az izmaink. Csakhogy ez még nem minden! Azok, akik úgy hiszik, hogy az akaraterő korlátozott mértékű mentális forrásból táplálkozik, jellemzően kimerültebbnek érzik magukat, miután használniuk kell az akaraterejüket, mint azok, akik úgy tartják, hogy akaraterőnk korlátlan forrásokból ered, és könnyen regenerálódni tud. Rivkin kutatásai szerint ugyanez a munka világában is érvényesül, így az utóbbi csoportba tartozó munkavállalók jellemzően azokon a napokon is jól teljesítenek a munkájukban, amikor egyébként alváshiánnyal küzdenek. „Ezáltal, bár még a kutatók is csak próbálják megérteni az akaraterő korlátait, érdemes megpróbálnod újragondolni a nézeteidet arról, hogy vajon akarterőd kifejtése mennyire meríti ki mentális tartalékaidat” – tanácsolja a szakember.

Ne magadon változtass, hanem a helyzeten

Tegyük fel, hogy éppen diétázol. Melyik lehet a könnyebb út? Ha egyáltalán nem veszel csokoládét, amikor elmész bevásárolni, vagy ha viszel haza csokit, csak próbálsz nem enni belőle, valahányszor kinyitod a spájz ajtaját? Kutatások igazolják, hogy még akiknek nagyon erős az akaratereje, azok is igyekeznek elkerülni azokat a szituációkat, ahol szükségük lenne rá. Egy kísérletben például választási lehetőség elé állították a résztvevőket: dolgozhattak egy szobában, ahol kevés dolog vonhatta el a figyelmüket, illetve egy olyan szobában, ahol sok figyelemelterelő tényező volt jelen. Azok, akiknek erősebb volt az akaraterejük, jellemzően a kevesebb zavaró tényezőt rejtő helyiséget választották. Rivkin is éppen ezt tanácsolja: egy rossz éjszaka után igyekezz kerülni az olyan helyzeteket, amelyek nagy akaraterőt igényelnek. Ez segíthet, hogy produktívabb légy, illetve végre tudd hajtani a feladataid.

Egy vicces videó még hasznos is lehet

A pozitív érzelmek segítik helyreállítani mentális energiáinkat. Egy közelmúltbeli tanulmányban Rivkin és munkatársai bemutatták, hogy mindössze egyetlen humoros videó megtekintése naponta enyhítheti az akaraterőt igénylő munkahelyi kötelezettségek káros mentális hatásait, ezáltal javíthatja az alkalmazottak hatékonyságát. Egy kialvatlanul átszenvedett napon tehát mentális oázisként szolgálhat, ha egy kis szünetet tartva megnézel egy vicces videót az interneten, amikor éppen a leginkább kimerültnek érzed magad mentálisan. Fontos azonban a mérték: semmi esetre se engedj a csábításnak, amikor a videó végén feljönnek a további hasonló tartalmakra vonatkozó automatikus ajánlások!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra