Gyógyító alvás: nemcsak a stresszt űzi el

A pihentető éjszakai alvásnak nemcsak bizonyos krónikus betegségek megelőzésében van nagy szerepe, de abban is, hogy szabályozni és irányítani tudjuk az érzelmeinket. Az agy ezen képessége pedig sérül abban az esetben, ha nem alszunk eleget - állítja egy új kutatás.

Az alváshiányt az egészségünkre leselkedő egyik legkomolyabb kockázati tényezőnek tekintik a szakemberek, és több kutatás is bizonyította már, hogy a nem elég pihentető vagy túl kevés alvás nagy szerepet játszik bizonyos krónikus betegségek kialakulásában. Az alváshiány miatt fellépő fáradtság és koncentrációs zavarok komoly veszélyt is jelenthetnek, például azért, mert ezek miatt megnőhet a közlekedési és munkahelyi balesetek rizikója is.

A legújabb, a Journal of Neuroscience című szakmai lapban megjelent kutatási eredmények most arra is választ találtak, miért okozhat az alváshiány rosszkedvet és idegességet. Az izraeli Tel Aviv University (TAU) szakemberei, Talma Hendler professzor vezetésével arra keresték a választ, hogy milyen biokémiai okok állhatnak amögött a jelenség mögött, hogy ha nem pihenünk eleget, akkor sokkal ingerlékenyebbek vagyunk.

Egy háromgyermekes anyuka a közelmúltban részt vett egy alvásdeprivációs kísérletben, amelyben a kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen hatása van annak az emberi szervezetben, ha az szükségesnél kevesebbet alszunk - rendszeresen. Kattintson a részletekért! A kutatásban 18 felnőtt önkéntes vett részt, akikkel két tesztet végeztettek el, miközben mágneses képalkotó készülékkel (fMRI-vel) vagy az agyműködést mérő elektroenkefalogrammal (EEG) vizsgálták őket. Az első tesztet egy pihentető éjszakai alvást követően kellett elvégezniük, a másodikat viszont egy ébren töltött éjjel után, és azokat az irányokat kellett meghatározniuk, melyek irányába apró pöttyök mozogtak egy-egy pozitív vagy negatív, esetleg semleges érzelmi töltetű fotón.

Az agyi működés vizsgálatából kiderült, hogy nemcsak az irányok meghatározásánál teljesítettek rosszabbul az éber éjszaka után, de az agyuk nem adott olyan látványosan differenciált választ a különböző érzelmi töltetű képek látványára. Ez pedig az érzelmeket szabályozó biokémiai folyamatok alacsonyabb aktivitására utal, vagyis, nem tudjuk eléggé hatékonyan meghatározni, hogy mi pozitív és mi negatív, és mindenre meglehetősen intenzív érzelmi választ adhatunk.

Az alváshiány a koncentrációnkra is hatással van

Egy másik, hasonló tesztben azt vizsgálták, hogy a kísérleti alanyok figyelmét mennyire lehet elterelni egy nagyobb koncentrációt igénylő feladattól semleges tartalmú vagy magasabb érzelmi töltöttségű fotókkal. Ha nem aludták ki magukat, akkor mindkét fényképtípus hatására elkalandozhatott a figyelem, ám ha pihenten végezték a feladatot, akkor csak a magasabb érzelmi töltetű kép okozott hasonló hatást.

„Ezek az eredmények azt sugallják, hogy ha nem pihenünk eleget egy-egy éjszaka, akkor az az érzelmi életünkre is jelentős hatással van, például befolyásolhatja a döntéshozatali képességeinket , és még azokra a történésekre is felfokozott érzelmi választ adunk, ami egyébként semlegesnek tekinthető. Ennek a következménye például az, hogy jelentéktelen eseményeknek is nagy fontosságot tulajdonítunk, és arra is idegesen, ingerlékenyen reagálunk, amire máskor oda sem figyelünk” – mondta Hendler professzor.

A szakemberek a következő kísérletükben arra szeretnének választ kapni, szerepet játszhat a pihentető alvás az érzelmi zavarokkal összefüggő betegségek, például a szorongás vagy a depresszió tüneteinek enyhítésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!