
Egészségi Állapot




Két generáció, akiknek a szülei egészségesebbek voltak
Egy friss kutatásból kiderült, hogy az X és az Y generáció tagjai fizikailag és lelkileg is rosszabb egészségi állapotban vannak, mint a felmenőik voltak az ő korukban. Ezért részben az elhízás, részben az alkohol- és kábítószer-fogyasztás elterjedése tehető felelőssé.


Édesanyánk egészségi állapota ezt árulja el rólunk
A genetika nagy szerepet játszhat bizonyos betegségek kialakulásában, így édesanyánk egészségi állapota sokat elárulhat arról, mire számíthatunk a jövőben. Bár a legtöbb családban nem szeretnek erről beszélni, szakemberek szerint kiemelten fontos tudni a lényegi információkat, hogy tisztában legyünk a kockázatokkal, és ha lehetséges, tegyünk ellenük.


Újabb riasztó adatok a magyarokról
Az itthoni halálozások fele az egészségtelen életmódra vezethető vissza - állapította meg az Európai Bizottság jelentése Magyarország egészségügyi helyzetéről. Az összegzésből az is kiderült, hogy az egészségügyi rendszer krónikusan alulfinanszírozott, kevés az orvos, ellenben rengeteg a túlsúlyos magyar.


A szülők meglepő hatása gyerekeikre
Az nyilvánvaló, hogy a szülők nagyban meghatározzák a gyermekeik fizikai és mentális egészségét, de nem világos, hogy ez miként változik meg, ha az utódok felnőnek. Az is titok volt eddig, hogy mi történik, ha a párkapcsolat révén megjelenő családtagok új elemeket dobnak be.

Gyógyszerkereső
Döntően borult lesz az ég. Az egyre erősödő csapadékzóna napközben északkelet felé halad tovább, amiből döntően eső, a főváros térségében és az északkeleti harmadban havazás valószínű. Az Északi-középhegység és a Dunakanyar térségében vastag hótakaró is kialakulhat. A halmazállapot-váltás határa a nap során fokozatosan tolódik észak felé, így egyre több helyen fagyott esőre, ónos esőre, majd esőre válthat a csapadék. Legtovább az északi határnál tarthat ki a havazás. A délies szél estig csak kevés helyen élénkül meg, majd délkeleten már megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +2 és +7, de a főváros térségében és az északkeleti harmadban csupán -2 és +1 fok között alakul. A frontérzékenyek napját kettős fronthatás nehezítheti meg.