Jövőre online foglalthatunk időpontot állami rendelésekre

Már a jövő évben bevezetnék az állami egészségügyiben a digitális időpontfoglalást és időpontmódosítást – erről Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszélt egy szakmai konferencián szerdán.

Takács Péter a Digital Health Summit tanácskozáson a kiemelt kormányzati egészségügyi digitális célkitűzések közé sorolta a telemedicina és a nemzeti prevenciós rendszer informatikai továbbfejlesztését, az egységes kórházi medikai rendszer kialakítását, a központi várólista-előjegyzés digitális támogatását és a mesterséges intelligencia napi gyakorlatba ültetését. Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térről (EESZT) azt mondta, a rendszer „kezdi kinőni a kezdeti gyermekbetegségeket”. A felhő fejlesztési irányai között jelölte meg a strukturáltság növelését, a telemedicina támogatását, az okoseszközadatok rögzítését. Ide sorolta továbbá az időpontfoglalás, az e-beutaló és a lakossági funkció bővítését.

Utóbbi kapcsán elmondta, az EgészségAblak mobilapplikációt folyamatosan fejlesztik. Szeretnék elérni, hogy jövőre a digitális időpontfoglalás és az időpontmódosítást is lehetővé váljon a lakosság számára. Hozzátette, az e-beutaló és időpontfoglalás a szakellátásban még az ügyeleti rendszer bevezetésénél is „nagyobb dobás lesz”. A rendszer üzemeltetését elkezdték, és egyre több szakrendelő és kórházi rendelőintézet kapcsolódik be. Oda szeretnének eljutni, hogy a kétszáz óránál nagyobb kapacitással működő ellátóknál kötelező legyen az időpontfoglaló rendszert használni.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?