Veszélyes lehet a gyermekfürdetés

Egy új amerikai vizsgálat szerint a gyermekek meglepően gyakran sérülnek meg a fürdőkádban vagy a zuhany alatt. Azt gondolnánk, hogy a forrázás és a fulladás a két leggyakoribb veszély, azonban korántsem ez a helyzet - derült ki a Pediatrics folyóirat augusztusi számában megjelenő egyik tanulmányból.

A Nemzeti Gyermekkórház szakértői szerint az elcsúszások és esések sokkal gyakrabban fordulnak elő, Az Egyesült Államokban évente 43 ezer gyermek kerül miattuk a sürgősségi osztályokra, ez átlagosan 120 gyermeket jelent naponta.

Törések I.A legtöbb esetben van szülői felügyelet, azonban mivel ezek a balesetek nagyon gyorsan történnek, nem lehet elég gyorsan reagálni rájuk. Éppen ezért javasolják, hogy használjunk csúszásgátlót mind a kádban és a zuhanyban, mind kilépőnek, emellett szereljünk fel kapaszkodókat, amelyekbe a gyermekek a kádból való ki- és beszállás során belekapaszkodhatnak.

A legtöbb sérülés 4 éves kor alatt és az arcon történik. "Ez azért van így, mert a kisgyermekek a legtöbbször előre dőlnek, mivel súlypontjuk viszonylag magasan van, ezért az arcukat ütik be" - magyarázta Dr. Gary Smith, a Gyermekkórház Sérüléskutató Központjának tudósa. Munkatársaival arra szólítja fel a kádak és zuhanyozók gyártóit, hogy a sérülések számának csökkentése érdekében termékeiket eleve kevésbé csúszós anyagokból készítsék.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra