Tovább szigorodnak az etikai szabályok a gyógyszeriparban

Hatályba lépett a négy gyógyszergyártói Szövetség módosított Gyógyszer-kommunikációs Etikai Kódexe, melyet a betegek érdekeinek legmagasabb szintű védelme, valamint a gyógyszeripari szereplők önmagukkal szemben felállított, legszigorúbb szabályok megalkotása iránti igény hívott életre.

A hazai gyógyszeripar történetében 1990. óta az egyik legszélesebb összefogás példája az a 2012. február 29-i esemény, ahol a gyógyszeripari vállalatokat tömörítő legjelentősebb érdekképviseletek vezető tisztségviselői együttesen demonstrálták elkötelezettségüket az átlátható és etikus kereskedelemért, valamint a minden eddiginél hatékonyabb, hazai és nemzetközi viszonylatban is példa értékű önszabályozásért. Az Etikai Kódexet korábban közösen aláíró MAGYOSZ-hoz és Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületéhez ekkor csatlakozott ugyanis a "Védettség"Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesülete és a Generikus Gyógyszergyártók és Gyógyszerforgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete is. Az ágazat együttes és határozott fellépése ebben a kiemelt jelentőségű kérdésben egyszerre szimbolizálja a gyógyszeripar egységét és elkötelezettségét.

Az Etikai Kódex minden tekintetben megfelel az európai szintű etikai elvárásoknak, és az egyik legkomplexebb, legtöbb területre kiterjedő ilyen szabálygyűjtemény. Kiegészíti a piaci gyakorlatot meghatározó jogszabályok szövegét, így azokkal együttesen ad átfogó útmutatást a gyógyszeriparban tevékenykedők és - tágabb értelemben - az egészségügyi szakemberek számára a jogszerű és etikus tevékenységekhez. (Azaz egy kereskedelmi gyakorlatnak egyidejűleg kell megfelelnie a Kódex és a vonatkozó jogszabályok által támasztott előírásoknak.)

Hatályba lépett a i Szövetség módosított Gyógyszer-kommunikációs Etikai Kódexe

A Kódex 2014. július 1-től érvényes módosítása egyrészt EFPIA (European Federation of Pharmaceutical Industries and Associations) Kódex ajándékozással összefüggő szabályainak átvételét célozta meg. Másfelől olyan szabályokat is beiktat, melyek a kódex felett őrködő, a szövetségek választott, e tisztségükben a tagvállalatoktól független képviselőiből álló 16 tagú Kommunikációs Etikai Bizottság és a testületet irányító független elnök munkáját segítik.

A négy gyártói szövetség célja olyan közös etikai szabályok elfogadása és elfogadtatása, amik segítségével nemcsak az etikus gyógyszeripari promóciót támogathatják, de javítják az ipar külső megítélését is. Ezért tartják fontosnak, hogy a Kódexet, illetve annak módosítását valamennyi piaci szereplő ismerje, elsajátítsa, és beépítse mindennapi gyakorlatába. A négy szövetség ebből a célból közös oktatást is szervez tagvállalataik részére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra