Nem alszanak eleget a hiperaktív fiúk

Egy új kutatás szerint a hiperaktív fiúk éjszaka nem pihenik ki magukat és ez állapotuk romlásához vezethet. A Pediatrics folyóirat novemberi számában megjelent tanulmány az első, amely nagyobb mintán vizsgálta az alváshiány és a hiperaktivitás közötti kapcsolatot.

A Montreali Egyetem, a Sacré-Coeur Kórház, a Sainte Justine Egyetemi Kórház Kutatóközpont és más intézmények tudósai 2057 édesanyát kérdeztek meg gyermekeik alvási szokásairól és hiperaktivitásáról azok öt éves koráig. Kiderült, hogy a kedvezőtlen körülmények között élő hiperaktív fiúk kevesebbet aludtak.

"A szakaszokban történő alvás álmossághoz vezet, ez a fiúkban hiperaktivitásként nyilvánulhat meg" - magyarázta Dr. Jacques Montplaisir pszichiáter professzor, a Sacré-Coeur Kórház Alvási Rendellenességek Központjának igazgatója. A legalább 11 órát alvók ezzel szemben kevesebb hiperaktív jelleget mutattak. A rendkívül hiperaktív gyermekeknél nagyobb a kevesebb alvás valószínűsége, mint kevesebb alvás esetén a hiperaktivitás kialakulásának kockázata.

A kutatás azt mutatta, hogy az alacsony iskolázottságú szülőkkel rendelkező, rosszabb anyagi körülmények között élő és gyermekeiket a szülői ágyba engedő szülők gyermekeinél, főleg a fiúknál gyakoribb volt a rövidebb alvás és a hiperaktivitás esélye. A vizsgálatban zömében francia ajkú fehér anyák vettek részt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Előbb az északkeleti harmadban, később délnyugaton válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Ezeken a részeken egyre több helyen várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán hűvösebb maradhat az idő. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra