Nem a spanyol uborka felelős a német járványért

Mégsem a spanyol uborka a felelős a Németországban terjedő és immár 15 halálos áldozatot követelő hasmenésjárványért - közölték kedden a hamburgi egészségügyi hatóságok.

A hivatalos bejelentés szerint az illetékes hamburgi szervek laboratóriumi vizsgálatnak vetettek alá két, Spanyolországból importált, a fertőzöttnek vélt szállítmányból származó uborkát. Azokon ugyan EHEC-baktériumot fedeztek fel, az azonban nem azonos azzal a baktériumtörzzsel, amelyet a fertőzött betegek székletében mutattak ki.

A hamburgi higiéniai intézet napokkal ezelőtt állította azt, hogy a súlyos hasmenésjárványt okozó baktériumra bukkantak három, Spanyolországból származó uborkán.

Cornelia Prüfer-Storcks, az önálló tartománynak számító Hamburg egészségügyi minisztere sajtóértekezleten közölte, hogy az első laboratóriumi vizsgálat nem igazolta a korábbi gyanút. Noha a két uborkát újabb vizsgálatnak vetik alá, aligha valószínű, hogy a második kör más eredményt hoz. Ugyanakkor azt állította: felelőtlenség lett volna, ha a rohamosan terjedő járvány kapcsán nem jártak volna utána minden alapos gyanúnak.

A bejelentés megerősíti, hogy a német hatóságok továbbra is teljes sötétségben tapogatóznak arra vonatkozóan, hogy melyik élelmiszer, illetve zöldségfajta terjeszti a különleges coli baktérium által kiváltott fertőzést. Az a gyanú egyelőre még tartja magát, hogy a járványt helytelenül trágyázott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta okozza. Azonban ez a feltételezés sem konkrét bizonyítékokon, hanem a betegek étkezési szokásainak tanulmányozásán alapul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra