Nehezen felismerhető betegség

Egy nehezen felismerhető betegségre hívják fel a figyelmet a logopédia európai napja alkalmából megrendezett programsorozaton.

A fejlődészavar első jelei

Már hároméves korban megjelenhetnek az autizmus spektrumzavar ( ASD ) első jelei. A betegség alapvetően a társas kapcsolatok és a kommunikáció terén okoz problémákat, illetve repetitív viselkedéssel és gyakran beszűkült érdeklődéssel jár - ismertette Kas Bence, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének alelnöke.

logopédia, fejlesztés, beszédhibák
Játékos feladatokkal is nagy fejlődést érhetünk el (Fotó: 123rf)

A fejlődészavart nehéz felismerni, mivel általában különböző tünetegyüttesek mutatkoznak a betegeknél, akiken gyógypedagógiai, pszichológiai és logopédiai kezeléssel lehet segíteni - tette hozzá a szakértő.

A logopédia szerepe

Azonban nemcsak ennek a betegségnek a kezelésében van fontos szerepe a logopédiának. Ugyanis az ötéves korú gyermekek mindössze 1 százaléka szenved ASD-ben. A nyelvfejlődési zavarok azonban már az óvodások 7 százalékát, az artikulációs problémák pedig mintegy felüket érintik.

2004-ben nevezték ki március 6-át a logopédia európai napjának az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére, valamint ezek egészségre és életminőségre gyakorolt hatásaira.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra