Mégsem hazánk a világ egyik legegészségtelenebb országa?

Több sajtóorgánumban volt olvasható a napokban az a hír, mely szerint "Magyarország a világ egyik legegészségtelenebb országa". Hír a WHO egyik hazánkról készült felmérésére hivatkozott, melyről azóta kiderült, nem is létezik.

A félreértést egy az Egészséges Városok témakörével foglalkozó, a Voice of America-nak adott interjú sajnálatos helytelen értelmezése okozhatta. Ezzel kapcsolatban a WHO magyarországi irodája sajtóközleményt bocsátott ki, melyben leszögezi, hogy a WHO semmilyen jelentést nem készített és nem is tett közzé a közelmúltban hazánkkal kapcsolatban.

Ugyanakkor az idei Egészség Világnapja kapcsán - a legfrissebb egészségi mutatókat is figyelembe véve - az Egészségügyi Világszervezet valóban fontos üzeneteket fogalmazott meg a városlakók egészségi állapotával és a helyi egészségpolitikákkal kapcsolatban, különös tekintettel a városok robbanásszerű növekedéséből adódó egészségi kihívásokra.

A WHO Egészséges Városok Mozgalma 1988-ban indult el, és jelenleg 23 magyar város a tagja. A kezdeményezés célja, illetve az idei világnap központi üzenete, hogy helyi szinten, az önkormányzatok és a civil szféra aktív támogatásával olyan hosszú távú városfejlesztési tervek készüljenek, amelyekben kiemelt hangsúlyt kapnak az egészségügyi szempontok is.

Tény, hogy európai viszonylatban Magyarország egészségi mutatói kedvezőtlenek, ez pedig többek között a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a túlzott dohányzás és alkoholfogyasztás, illetve a városokban különösen intenzív környezeti ártalmak számlájára írható.

Az Egészség Világnapja alkalmából ezekre az üzenetekre és az országban zajló egészségmegőrző és megelőző programokra kívánja felhívni a sajtó figyelmét az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége is egy sajtótájékoztató keretében, melyről pénteken a HáziPatika.com is hírt ad majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra