Füldugulás: irány az orvos, ha ezeket tapasztaljuk

Nyáron igen gyakori a füldugulás, amelynek hátterében komoly betegség is állhat, így minden esetben szakemberrel kell ellenőriztetni.

A fülbetegségek jellemzően szezonalitást mutatnak, ez azt jelenti, hogy bizonyos típusú betegségek nyáron gyakoribbak, míg mások inkább télen jelennek meg. A meleg időszakban inkább a külső fül és a hallójárat betegségei okoznak panaszokat, míg télen a fülkürt funkciózavarok és a középfül gyulladása.

Ezzel kapcsolatban Dr. Balogh Illés Ádám, az Affidea Magyarország fül-orr-gégész szakorvosa elmondta: „A hallójárat betegségeinek hátterében ugyan vannak egyéni tényezők, ilyen például a fülzsírképződés mennyisége, a fül öntisztuló funkciójának működése, de nyáron a leggyakoribb problémát a fülzsírdugó és a víz találkozása okozza. Ha már kialakult a zsírdugó és e mögé a strandolás folyamán víz kerül, akkor ott a pangó víz egyrészt feláztatja a hallójárat bőrét, másrészt táptalajt biztosít különböző fertőzések számára. Ez leggyakrabban gombás és bakteriális fertőzés, de előfordul ritkábban vírus okozta megbetegedés is.”

A fültisztító pálcikákat és a fülgyertyát kerülni kell

Tévhit, hogy aki sokat van vízben, annak a füle hajlamosabb lenne a zsírosodásra. Ezzel kapcsolatban Dr. Balogh Illés Ádám hangsúlyozta: „Az egészséges fül öntisztuló és vízbiztos is. Az viszont igaz, hogy ha valakinek problémája van például a fülzsírral, annak gondot okozhat a strandolás.” A fültisztítás során érdemes kerülni a fültisztító pálcika használatát, és a házi praktikák közül a fülgyertyát sem javasolják a szakemberek. A fül-orr-gégész szerint nem érdemes a hallójáratban nyúlni semmivel, mert ha beljebb toljuk a fülzsír darabokat, akkor sérülhet a fül öntisztulási folyamata. A helyes megoldás a paraffinolaj vagy bármilyen olaj alapú fülspray használata, amelyek feloldják a fülzsírt, és biztosítják a tisztulást.

fülbetegség
Nyáron igen gyakori a füldugulás, amelynek hátterében komoly betegség is állhat. Fotó: Getty Images

Ha valakinek bedugult a füle, akkor érdemes orvoshoz fordulni. Dr. Balogh Illés Ádám hozzátette: „A füldugulást minden esetben meg kell vizsgálni, mert ennek hátterében nem csak fülzsír lehet, hanem sok más egyéb betegség is. Tavasszal és ősszel például gyakori az úgynevezett fülkürt hurut, amikor nem a külső fülben található a dugulás, hanem az orrgarat és a középfül között lévő üregben megvastagszik a nyálkahártya, a dobhártya behúzódását okozva. Ha huzamosabb ideig fennáll ez az állapot, akkor a levegő helyére savós váladék szívódik be, és akár ötven decibelig terjedő hallácsökkenés is kialakulhat.” Nyáron előfordulnak légúti fertőzések is, amikor a fesztiválszezonban, szabad téri programoknál megnő a szálló por koncentrációja, romlik a felső légutak tisztulása, ráadásul ilyen alkalmakkor sok ember kisebb helyen, könnyebben átad egymásnak kórokozókat.

A légnyomáskiegyenlítés zavara tartós fájdalmat is okozhat

A nyári időszakban többen repülnek, ilyenkor is jelentkezhetnek fülproblémák, amelyek a légnyomás kiegyenlítési képességgel vannak kapcsolatban. A kisbabáknál ez azért jelentkezik, mert még nem képesek akaratlagos kiegyenlítésre, erre megoldás lehet a le és felszálláskor történő szoptatás, vagy cumiztatás. A felnőtteknél viszont a megfázás vagy az allergia állhat a háttérben, ilyenkor javasolt az orrspray használata, amely kitisztítja a járatokat.

Az Affidea Magyarország fül-orr-gégésze elmondta: „A nyomáskiegyenlítés elmaradása után fülfájás is kialakulhat, súlyos esetben steril gyulladás léphet fel. Ez a fájdalom egyébként nem csak repülésnél jelentkezhet, hanem minden olyan helyzetben, amikor nyomáskiegyenlítésre van szükség, például búvárkodásnál vagy akár egy hegyi autós út során is.”

A fül és hallójárat betegségei nincsenek életkorhoz kötve, ugyanakkor a gyerekek a fülkürt anatómiai helyzetéből adódóan sokkal hajlamosabbak a középfülgyulladásokra. Kiemelten fontos a megelőzés, a gyermekeket mielőbb érdemes megtanítani az orrfújásra. Csecsemőknél és kisdedeknél az orrszívás elengedhetetlen a megelőzésben. Minden korosztályra vonatkozik, hogy megfázások esetén használjunk nyálkahártya-lohasztó orrsprayt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!