Belehalt a kezelésbe, elmarasztalták a kórházat

Nem tájékoztattak megfelelően egy leukémiás nőt a gyógyszerek lehetséges súlyos mellékhatásairól, bele is halt a kezelésbe. Most a Kúria hozott döntést az ügyben.

Egy leukémiás nőnek választania kellett, hogy az egyéves túlélést ígérő kezelést választja, vagy egy megterhelőbbet, ami 5-7 évvel is meghosszabbítja az életét. Családjával egyetértve az utóbbit választotta, de néhány nappal a kezelés megkezdése után belehalt a szövődményekbe. Fia szerint máshogy döntöttek volna, ha tisztában lettek volna azzal, hogy a terápia halálos kimenetelű lehet, de a kórház erről nem tájékoztatta őket, ezt pedig a Kúria is megerősítette – derül ki az rtl.hu beszámolójából

kemoterápia, infúzió, kezelés
Nem tájékoztatták a kemoterápia mellékhatásairól. Fotó: Getty Images

Elmaradt a megfelelő tájékoztatás

Júliát négy évvel ezelőtt leukémiával vették fel az egyik egészségügyi intézmény belgyógyászati klinikájára, ahol az osztályvezető főorvos szóban tájékoztatta az alkalmazható terápiákról: lehetőség volt nagy dózisú kuratív kemoterápiára, ami 5-7 éves túlélésre adhat esélyt, valamint kis dózisú palliatív kezelésre, amelynél mindössze egyéves túlélésre lehetett számítani. A főorvos azt is elmondta, hogy a kuratív terápia megterheli a szervezetet, súlyos szövődmények, fertőzés is felléphet. A beteg végül mégis ezt választotta: az előzetes vizsgálatok is alátámasztották, hogy nincs olyan állapotban, ami kizárná ennek a lehetőségét.

Csaknem egy héttel az után, hogy Júlia kórházba került, elkezdték a terápiát. Ám négy nap után  tüdőgyulladás és súlyos légzési elégtelenség alakult ki. Elvesztette az eszméletét, és már nem is tért magához, öt nappal később elhunyt. Fia, Tamás szerint a kórházi tájékoztatás nem tért ki arra, hogy a kuratív kemoterápia halálos kimenetelű is lehet, és ha édesanyja ezzel tisztában lett volna, akkor a rövidebb, de biztosabb túlélést ígérő palliatív kezelést választja. Bírósághoz fordult, és végül Tamásnak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyújtott jogi segítséget az eljárásban.

A szervezet jogásza, Remport Ádám az rtl.hu-nak elmondta: ha valakinek a halála a kórház hibájára vezethető vissza, akkor a hozzátartozók a teljes családban éléshez való személyiségi joguk megsértése miatt perelhetnek. Az ügy a Kúriát is megjárta, és példa nélküli ítélet született azzal, hogy kimondták: a kórház a tájékoztatáshoz való jog megsértésével a hozzátartozók teljes családban éléshez való jogát is megsértette.

Az egészségügyi törvény nem írja elő, hogy írásban kellene tájékoztatni a betegeket vagy hozzátartozóikat, a bíróságok viszont a gyakorlatban írásbeli bizonyítékokat fogadnak el, ezért a kórház érdeke is, hogy a tájékoztatás okirattal bizonyítható legyen. Ennek a tájékoztatásnak részletesnek, egyéniesítettnek és teljes körűnek kell lennie, azaz nem elegendő egy sablonnyilatkozatot aláíratni a beteggel arról, hogy minden tájékoztatást megkapott – hangsúlyozta a jogász. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, terjeszkedik a felhőzet, ezt követően éjszaka változóan felhős idő várható, az ország egyes részein - főképp a Dunától keletre - előfordulhat kisebb eső, zápor, zivatar. A délies szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő.Hajnalra 12 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!