A háziorvosok terve boríthatná az alapellátást

Az alapellátó orvosok negyede részben átmenne a magánellátásba – derült ki egy felmérésből.

Az alapellátó orvosok negyede a magánellátásban fog a következő három évben munkát vállalni a jelenlegi státusza rovására. Még ha a teljesítményüket anyagilag díjaznák is, akkor sem tudnának a mostaninál több beteget ellátni, hiszen már most is időszűkében gyógyítanak, és ez sokszor a minőség rovására megy – derült ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) februári felméréséből az Index értesülései szerint.

háziorvos, családorvos, vizsgálat, alapellátás, fonendoszkóp
A háziorvosok nem tudnának még ennél is többet dolgozni. Fotó: Getty Images

Magánba, külföldre, nyugdíjba

A kamara megkérdezte tagjait, hogyan képzelik el jövőjüket a következő három évben. Az eredmények szerint csupán 55 százalékuk tervezi azt, hogy a jelenlegi óraszámban továbbra is csak az állami egészségügyben dolgozzon, 26 százalékuk viszont részben a magánellátásban vállalna munkát, a közellátásban betöltött státusza rovására. Emellett 6 százalékuk külföldre készül, nyugdíjba pedig 9 százalékuk vonul. 

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis, a legnagyobb gond Észak- és Közép-Magyarországon van. A következő 10-15 évben pedig még súlyosabb ellátási problémák jöhetnek.

Február 27-én Pintér Sándor belügyminiszterrel egyeztetett a Magyar Orvosi Kamara delegációja – derült ki abból a 93 oldalas dokumentumból, ami csütörtökön került fel a MOK honlapjára, és amelyben javaslatokat tesznek az ágazat átalakítására. A dokumentum tartalmaz egy február első hetében végzett felmérést is, amiből egyebek mellett kiderül, hogy az érintett orvosok 25 százalékos béremelést szeretnének, de a többség ezért a pénzért se tudna már a jelenleginél több beteget ellátni.

"Az emberek az elmúlt években szerintem tökéletesen megértették, hogy sem nem kötelező, sem nem adható pénz az orvosoknak, nővéreknek. Bár én városban dolgozom háziorvosként, de épp helyettesítek egy községben is, és mindenhol ugyanezt tapasztalom." Korábbi cikkünkben Mangó Gabriella háziorvos mondta el tapasztalatait a hálapénzről.

A teljesítmény visszaesése és a várólisták hosszabbodása miatt gyakran éri vád az orvosokat, hogy a hálapénz elvesztése miatt kevesebbet és kisebb hatékonysággal dolgoznak. A kamara álláspontja szerint azonban egyetlen adat sem támasztja alá, hogy a paraszolvencia kivezetésével megszűnt volna a motiváció a gyógyításra – írja az Index.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.