Új időszámítás: mostantól máshogy működnek a kis patikák

A fiókgyógyszertárakban ezentúl nem feltétlenül lesz jelen a patikus.

Május 6-án lépett életbe az a rendelet, miszerint a fiókgyógyszertárakban nem szükséges a gyógyszerész fizikai jelenléte, a munkát távfelügyeletben is elláthatja, helyette a szakasszisztens vezeti majd a fiókpatikát – tudta meg az Index.

patika, gyógyszertár, gyógyszerész, patikus
A fiókgyógyszertárak ezentúl másképp működnek. Fotó: Getty Images

15 percen belül reagálnia kell a gyógyszerésznek

A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége közleményében felidézi, hogy a közelmúltban több olyan megoldási lehetőség is felmerült, amely a kistelepülések gyógyszerellátásának erősítését célozta. Ezek azonban beteg- és gyógyszerbiztonsági, valamint adatvédelmi okokból nem nyújtanak érdemi megoldást. „Gazdasági okokból, továbbá a gyógyszerész-munkaerőhiány miatt az elmúlt években egyre több vidéki kispatika szűnt meg, ezért szükség volt olyan lépésre, amely ezt a tendenciát meg tudja állítani. Ahhoz, hogy a fiókgyógyszertárak ne zárjanak be, olyan megoldásra volt szükség, amely biztosítja a szakmaiságot és a gyógyszertár aktív részvételét a lakosság ellátásában” – fogalmaztak.

Négy egyetem adott ki közös állásfoglalást az ellen, hogy gyógyszerész jelenléte nélkül lehessen patikát működtetni. Erről itt írtunk részletesebben.Egy Indexnek nyilatkozó, vidéki fiókpatikákat is tulajdonló gyógyszerész vállalkozó úgy fogalmazott: „a gyógyszerész a patika döntésképes mindentudója, kivitelezhetetlen a 15 perces rendelkezésre állási szabály, egy problémára azonnal reagálni kell”, míg Hankó Zoltán egyenesen vicckategóriába sorolta a távfelügyeletet. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az Indexnek úgy fogalmazott: „az életbe lépő jogszabály nem online összeköttetést vár el, hanem azt írja elő, hogy szükség esetén 15 percen belül kell biztosítani a gyógyszerésszel való konzultáció lehetőségét. Az a tapasztalatom, hogy 15 percet nem várnak az emberek. A leginkább rászoruló térségekben ezzel a betegellátás minősége romlik.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!