Tömegesen tagadják meg a brit orvosok az abortuszt

Példátlan számban tagadják meg brit orvosok a művi terhesség-megszakítások elvégzését, és a jelenség rövid időn belül a beavatkozás hozzáférhetőségének súlyos mértékű korlátozásához vezethet - áll a brit Királyi Nőgyógyászati és Szülészeti Kollégium (RCOG) szerdán közzétett figyelmeztetésében.

Nincsenek pontos számok arról, hogy hány brit orvos nem hajlandó lelkiismereti okból abortusz végrehajtására, de az RCOG szerint a rendelkezésre álló nem hivatalos adatok arra utalnak, hogy a probléma "széleskörű".

Angliában és Walesben évente mintegy 190 ezer abortuszműtétet hajtanak végre, de az állami egészségügyben (NHS) dolgozó nőgyógyászok egyre erőteljesebb vonakodása miatt az utóbbi tíz évben 20 százalékról 40 százalékra nőtt az egészségügyi magánszektorban elvégzett, az NHS által fizetett művi terhesség-megszakítások aránya.

Ann Füredi, a Brit Terhességi Tanácsadó Szolgálat (BPAS) vezérigazgatója a The Independent című, vezető brit liberális napilap hétfői kiadásának azt mondta: a jelenség miatt valós válság kezd kibontakozni. A szakértő szerint ha nem sikerül kezelni a problémát, öt éven belül súlyos mértékben leszűkül a hozzáférés ehhez a beavatkozáshoz.

Az abortuszok száma jelenleg rekordszinten van Angliában és Walesben, ahol a nők egyharmada esik át élete során ilyen műtéten. Sok orvos úgy gondolja, hogy miután a fogamzásgátló eszközök ingyenesen kaphatók az állami egészségügyben, a nők "semmilyen kifogást nem találhatnak", ha szándékuk ellenére teherbe esnek. Ann Füredi szerint azonban ez "rendkívül naiv álláspont", ugyanis nem tervezett terhességek "mindenféle lehetséges okból bekövetkezhetnek".

Kate Guthrie, az RCOG családtervezési szóvivője azt mondta: a fiatal orvosok közül egyre többen nem is vesznek részt az abortusz elvégzéséhez szükséges képzésen. A szakértő velősen úgy foglalta össze az okokat, hogy az "abortuszért nem jár köszönet, az abortuszért leköpik az embert ... ki dicsekedne házibulikon a barátainak azzal, hogy terhességeket szakít meg?"

2007-04-16 17:21

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra