Tandembicikli: meglepő, de javít a Parkinson-kórosok állapotán

Nem csak a betegeken, hanem gondozóikon is segít a kétszemélyes kerékpár.

A tandembiciklizés a Parkinson-kórban szenvedők és gondozóik fizikai, érzelmi és mentális jólétét, ezáltal pedig életminőségüket is javítjaszámol be a Dél-Karolinai Egyetem kutatásának eredményéről a MedicalXPress. A tanulmányt az Amerikai Neurológiai Akadémia 76. éves találkozóján fogják bemutatni Denverben.

tandem, tandembicikli, tandemkerékpár
Csak jót tehet, ha nyeregbe pattantok. Fotó: Getty Images

A járás sebességén is javít

A vizsgálatban 18-an vettek részt: kilenc Parkinson-kóros és a hozzájuk tartozó kilenc gondozó. A betegek és gondozóik nyolc héten keresztül hetente kétszer, beltéri, álló tandemkerékpáron edzettek, miközben egy virtuális valóság platform azt a hatást keltette, mintha a szabadban lennének. A kerékpáros program megkezdése előtt minden résztvevő elvégzett egy tesztsorozatot, amit két nappal az utolsó edzés után megismételtek. A kérdések egyrészt felmérték, milyen gyakran tapasztalnak nehézségeket a mindennapi életben, beleértve a kapcsolatokat, a szociális helyzeteket és a kommunikációt, illetve fizikai állóképességüket is feltérképezték. 

Ezek a kutyák kiszagolják a Parkinson-kórt.

"Fontos, hogy a betegeket gondozók is részesüljenek ellátásban, ezért vettük be őket is a programba” – mondta el a portálnak Dr. Jennifer Trilk. A Dél-Karolinai Egyetem Greenville-i Orvosi Iskolájának munkatársa a következő lépésről is beszámolt: eredményeiket még több résztvevővel szeretnék megerősíteni.

A tandemedzések hatására az érintettek jobb eredményeket értek le a tesztek kitöltése során, ami az általános életminőségük javulását jelzi. A közös kerékpározás hatására ráadásul a gondozók is egyéni javulást mutattak, mégpedig az általános reziliencia (rugalmas ellenállási képesség) terén, ami a kutatók szerint segíthet a rájuk nehezedő terhek csökkentésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.