Az egészséges emberek agya is mutat rendellenességeket

Az egészséges felnőttek 13 százalékának az agya működik abnormálisan - anélkül, hogy az illető tudna róla. Az erről szóló kutatás eredményéről a New England Journal of Medicine legújabb számában számoltak be holland tudósok.

A kutatást a rotterdami Erasmus Egyetem orvosi központjának munkatársai végezték, Meike Vernooij vezetésével. A kutatók 2000 egészséges ember agyának mágneses rezonanciás képalkotási technológiával (MRI) végzett vizsgálatából állapították meg. A páciensek átlagos életkora 63 év volt - és egyiküknek sem volt tudomása semmilyen problémáról az agyműködésében.

A kísérletben résztvevők 7 százalékánál fedeztek fel csomót az agyban - ezek azonban túl aprók voltak ahhoz, hogy tüneteket okozzanak, és a kutatók feltételezése szerint kialakulásuk a korral függ össze.

Két százalékuknál fedeztek fel verőértágulatot, amely, ha túl nagyra nő, akkor agyvérzést okozhat. A 35 eset közül azonban 32-ben a tágulat olyan apró volt, hogy nem is volt szükség semmiféle kezelésre.

A felfedezéseknek inkább a későbbiekben lehet jelentőségük, hiszen így az orvosok tudják, mire kell majd figyelni a pácienseknél.

Ahogy a vizsgálati eszközök fejlődnek, egyre könnyebben és korábban lehet majd megállapítani azokat az eltéréseket, amelyek később problémát okoznak - vélekedett az egyik kutató, aki azonban arra is figyelmeztetett, hogy bár az MRI-vizsgálat biztonságos, nincs értelme annak, hogy egészséges embereket is alávessenek.

Ha ugyanis az MRI például agyi infarktust mutat ki, az orvosok akkor sem tudnak semmit tenni - tette hozzá a kutató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra