Van olyan osztály, ahol a diákok fele hiányzik – ezek terjednek most

A szakértő szerint nem egy olyan óvodai csoport és iskolai osztály van, ahol a gyerekek fele kiesett valamilyen betegség miatt. Ebben a korosztályban jelenleg is többféle fertőzés terjed, egyebek mellett az influenza, a rotavírus és a lepkehimlő.

„Továbbra is nagyon sok a beteg, náthás és influenzás tünetekkel jelentkező gyermek, és közülük is rengetegen vannak, akik már meggyógyultak, de egy hét múlva ismét megbetegednek” – erről Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke beszélt az InfoRádióban. Hozzátette, tapasztalata szerint az óvodáskorú és bölcsődés gyerekek körében van a legtöbb beteg.

beteg kisfiú fekszik anyja ölében
A korosztályban jelenleg is többféle fertőzés terjed. Fotó: Getty Images

Ezek terjednek most a leginkább

A jelenlegi időjárás több kórokozó terjedésének is kedvez a szakértő szerint. Továbbra is előfordulnak például lepkehimlős esetek, sokan fertőződnek meg továbbá az influenza A és B típusával is. Jelen van még a cytomegalovírus is, amely légzési nehézségeket okoz – különösen a csecsemőknél, kisgyerekeknél.

A szezonális légúti megbetegedéseken kívül azonban az egész évben számos olyan kórokozó terjed, amely emésztőrendszeri panaszokat – hányást, hasmenést – okoz. Ilyen például a Coxsackie-vírus vagy rotavírus is.

Mindezek összeadódva azt eredményezik, hogy naponta nagyon sok beteg gyereknek kell tanácsot adni, segíteni a gyógyulásban” – mondta az egyesület elnöke.

A napsütés erejében bíznak az orvosok

Havasi Katalin arra is kitért, hogy a gyermekorvosok már nagyon várják már az igazi tavaszias időjárást. A jelenlegi enyhébb, csapadékosabb napok helyett tehát melegebb, napsütésesebb idő lenne az ideális, az ugyanis több vírus terjedését is lelassíthatná.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!