Meglepő, mire jók az elhasznált koronavírus-tesztek

A koronavírus-tesztek után hátramaradó, orrváladékot és nyálat tartalmazó mintákat más vírusok kimutatására is felhasználják az Egyesült Királyságban.

Több millió, koronavírus kimutatására alkalmas pálcás gyorstesztet és PCR-tesztet igyekeznek hasznosítani az Egyesült Királyságban, mégpedig úgy, hogy a mintákból egyéb, súlyos megbetegedést okozó légúti vírusokat is igyekeznek kimutatni - számol be róla a BBC Online.

koronavírusteszthez vesznek mintát egy férfitől
A tesztelés továbbra is a koronavírus elleni harc egyik fontos eszköze. Fotó: Getty Images

Az új program – amelynek keretében a jövőben egyéb kórokozók monitorozására is lehetőség nyílik majd – a tudósok szerint nemcsak arra lehet alkalmas, hogy az éppen aktuális fertőzéseket nyomon követhessék, hanem arra is, hogy bizonyos, járványügyi szempontból aggályos bakteriális vagy gombás fertőzéseket is időben azonosítsanak. A jelenlegi elképzelések szerint a minták elemzéséből származó adatokat nyilvánosan hozzáférhetővé teszik.

Ezeket a kórokozókat figyelhetik első körben

A génszekvenálás – vagyis a vírus teljes génkészletének feltérképezése – döntő szerepet játszott a koronavírus-járvány idején az egyes országok védekezési stratégiáját illetően, és a jövőben is kulcsfontosságú lesz az esetleges járványügyi fenyegetések kezelése szempontjából – nyilatkozta a BBC Online-nak Susan Hopkins, az Egyesült Királyság Egészségügyi és Biztonsági Ügynökségének vezető orvosi tanácsadója. 

A koronavírus-tesztelés után hátramaradó mintákban a szakemberek légúti fertőzést okozó vírusokat: adenovírust, humán metapneumovírust (hMPV), influenza A-, parainfluenza-, RS- és rhinovírust, valamint több, náthát okozó koronavírust (HCoV-229E, HCoV -NL63, HCoV-OC43) fognak keresni. A kezdeményezésnek azért is van fontos szerepe, mert bár a legtöbb légúti fertőzés egy-két héten belül kezelés nélkül is elmúlik, az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt sérülékeny emberek számára ezek veszélyesek, sőt, akár halálos kimenetelűek is lehetnek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.