Sérülések, amelyeken segíthet a hialuronsav

Egyes mozgásformák viszonylag gyakran járnak könyök- vagy bokasérüléssel. Egy-egy sérülés ráadásul akár olyan súlyos is lehet, hogy fel kell függeszteni miatta az edzéseket. Mutatjuk, hogyan segíthet ilyenkor a hialuronsav.

Ha egy rossz mozdulat után súlyos, nyilalló fájdalom jelentkezik a könyökben vagy a bokában, akkor mindenképpen abba kell hagyni az adott tevékenységet, hiszen valószínűleg sérülés történt. A könyök sérülése sokszor egy már meglévő probléma talaján jelentkezik, mint például a tenisz- vagy a golfkönyök, hiszen ilyenkor egy tartós gyulladásos állapot áll fenn, amely sérülékenyebbé teszi a testrészt – ismertette dr. Páll Zoltán sebész-traumatológus, a FájdalomKözpont szakértője.

Ha megsérül a könyök, azt is tapasztalhatjuk, hogy a nyújtás, az emelés, a tolás és a markolás is fájdalmas, de jelentkezhet a fájdalom a könyök belsejében is, amelyhez alkargyengeség is társulhat. Az akut sérülések azonban a bokánál is gyakoriak, hiszen egy szerencsétlen ugrás vagy akár egy lépés is okozhat szinte járásképtelenséget – magyarázta a szakember.

orvos injekciót ad a páciens térdébe
Az akut fájdalmak esetén alkalmazható hialuronsavas kezelés jelentősen gyorsítja a felépülést. Fotó: Getty Images

Így hat a hialuronsav-tartalmú injekció

Az akut fájdalmak esetén alkalmazható hialuronsavas kezelés jelentősen gyorsítja a felépülés, illetve növeli az egyébként is alkalmazott pihentetés, jegelés, kompresszió és felpolcolás hatékonyságát is. Az időtényező azonban döntő: a sérülést követő 48 órán belül ajánlott beadni az első hialuronsav-injekciót, ugyanis így érhető el a legjobb hatásfok. Tehát minél korábban kezdődik az injekciós kezelés, annál gyorsabb a felépülés a sérülés után, és annál korábban lehet visszatérni a sporthoz. Az első adag beadását követően 2-7 nappal kerülhet sor a második injekcióra, de ennek szükségességéről (is) az orvos dönt.

A beadás speciális technikája miatt a sérülés helyén nagy felületen oszlatható el a befecskendezett anyag, amely így bevonja a sérült ínszalagot. Ez már önmagában is elősegíti a gyógyulást. A lágy szövetbe injektált készítményt használó sérültek átlagosan 35 százalékkal gyorsabban gyógyulnak meg és érik el a fájdalommentes állapotot, illetve ennyivel hamarabb szűnik meg a sérülésből adódó mozgáskorlátozottságuk is.

A hialuronsav elősegíti az ízületi felszínek és szövetek optimális nedvesítését a sérült szövetek és szalagok felszínén, így azok könnyebben visszatérnek az eredeti helyzetükhöz és nyújtási erejükhöz. Járulékos hatásként csökken továbbá a fájdalom és visszaszorul a gyulladás. Mivel a sérülés az injekciós kezelésnek köszönhetően hegszövetek nélkül gyógyul, elmondható, hogy a hialuronsav használatával könnyebben megelőzhető az ismétlődő sérülés is. Az utánkövetéses vizsgálatok során pedig bebizonyosodott, hogy a hialuronsavas terápiát választók nagyobb markolási erőt tudnak kifejteni és kevesebb fájdalmat éreznek a könyökízületben fogáskor és pihentetéskor is.

Veszélyes nőgyógyászati bajt jelezhet a derékfájás
Sokáig akár fel sem tűnik ez a probléma, de egy idő után az érintett nők egy része húzó jellegű fájdalmat érezhet a kismedence területén, amit derékfájás is kísérhet.

A pihentetés nem egyenlő a valódi regenerációval

Akut sérülés esetén sokan elégségesnek gondolják, ha pihentetik, fáslizzák, borogatják, felpolcolják a sérült testrészt. Ez valóban kihagyhatatlan része a gyógyulásnak, azonban meglehetősen időigényes, és nem is mindig elég. A hialuronsav-injekció és egyéb orvosi terápiák azonban ennél sokkal gyorsabb és hatékonyabb felépülést tesznek lehetővé – mutatott rá a sebész-traumatológus.

A lágy szövetekhez kapcsolódó biokompatibilis hialuronsav olyan, 100 százalékban laboratóriumban előállított, magas tisztaságú hialuronsav-összetevőt tartalmaz, amely beépül a sérült szalagokba és szövetekbe, így gyors és hatékony regenerációt eredményez. A könyök és a boka sérülésein túl nagyon jó tapasztalataink vannak a sarok és a váll kezelésénél is, profi és amatőr sportolók, valamint nem sportolók esetében is” – magyarázta dr. Páll Zoltán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!