Korai menopauzát okozhat a dohányzás

Már számtalan okot adtak a kutatók arra, hogy ne dohányozzunk, most azonban a Pennsylvania Egyetem kutatói azt is bebizonyították, hogy az egy bizonyos génvariánssal rendelkező fehér nőkben a dohányzás a menopauza akár 9 évvel korábbi jelentkezését okozhatja.

A szakértők a Menopause szaklapban publikált tanulmányukban arról számoltak be, hogy bár korábbi kutatások is kimutatták, hogy a dohányzás 1-2 évvel felgyorsítja a menopauzát, az új kutatás elsőként bizonyítja be azt, hogy a genetika és a dohányzás megnöveli a korai menopauza kockázatát. A kutatók fekete nőkben azonban nem mutatták ki a dohányzás, az adott genetikai variáns és a korai menopauza közötti összefüggést.

A dohányzás miatt hamarabb jöhet a menopauza. Fotó: Getty IMages

Bár a változó kor tünetei meglehetősen kellemetlenek lehetnek, a kutatók azt is hangsúlyozták, hogy ezen kívül a szívkoszorúér betegség, a csontritkulás és a bármilyen eredetű halálozás fokozott kockázatával is járhat. Ezzel magyarázható az, hogy a korai, átlagosan 50 éves kor előtt változó korba lépő nőkre több egészségügyi veszély leselkedik.

A kutatás során 400 harmincöt és negyvenhét év közötti nőt követtek nyomon 14 évig. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a nők, akik a CYP3A4*1B variánsait hordozták, és akik nem dohányoztak, átlagosan 13,91 évvel a kutatás kezdete után léptek a változó korba. A kocadohányosok és az erős dohányosok azonban átlagosan 11,36 illetve 5,09 évvel a kutatás kezdete után léptek a változó korba.

Ez már a klimax? Töltse ki tünetkalkulátorunkat, és derítse ki, már a klimax tünetei jelentkeztek-e Önnél! Azok a fehér nők pedig, akik a genetikai variánst hordozták, és erős dohányosok is voltak, körülbelül 9 évvel korábban léptek a változó korba, mint a genetikai variánst hordozó, de nem dohányzó nők. Dr. Butts szerint az eredmények jelentősen megváltoztathatják azt, ahogyan az orvosi közösség a nők reproduktív kockázatairól és a dohányzásról vélekedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.