Kannabisszal enyhítenék a menopauza tüneteit a nők

Egyre több középkorú nő használ marihuánát egy friss kutatás szerint, sokuk a menopauzát kísérő fájdalmakat és alvászavarokat enyhítené ezzel a növénnyel.

Míg korábban a kannabisz elsősorban a fiatal felnőttek körében volt népszerű, friss nemzetközi kutatások eredményei szerint egyre nagyobb arányban fogyasztják középkorúak is. Ennek részben orvosi okai is vannak, a MedicalXpress frissen közzétett kutatása alapján például a menopauza tüneteinek enyhítésére is rendszeresen fogyasztják.

Alvászavarok és fájdalom ellen is használják

A tanulmányt a Menopause Society 2023-as éves találkozóján mutatták be Philadelphiában. Eredményeik szerint a középkorú nők viszonylag gyakran használnak kannabiszt a menopauza számos tünetének kezelésére. Mivel egyre több országban legalizálják, az orvosi célú felhasználása is emelkedik, az eredmények szerint pedig a nők nagy arányban használják a menopauza tüneteinek enyhítésére.

kannabisz
Egyre több középkorú nő használ marihuánát. Fotó: Getty Images

Több mint ötezer nő szerhasználatát vizsgálva jól látszik, hogy többféle tünet enyhülését is remélik ezektől a növényektől. Több mint 40 százalékuk számolt be arról, hogy használt már kannabiszt rekreációs vagy terápiás célokra, leggyakrabban krónikus fájdalom (28 százalék), szorongás (24 százalék), alvásproblémák (22 százalék) és stressz (22 százalék) kezelésére. Azok a nők, akik kifejezetten a menopauza tüneteire használták a kannabiszt (6 százalék), elsősorban a menopauzával összefüggő hangulati és alvási nehézségeket szerették volna enyhíteni a segítségével.

Egyelőre nem tudni, hogy a kannabisz használata hogyan járulhat hozzá a tünetek enyhüléséhez, a szakemberek ezért újabb kutatásokat sürgetnek a panaszok okainak feltárásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!