50 feletti nőként is örülhetünk a nyárnak

Változókorba lépve nehezebben viseljük el a meleget. Gyakran elöntheti testünket a hirtelen forróság, és rendszeresen érezzük azt, hogy ömlik rólunk a víz, ami kánikula idején még elviselhetetlenebb. Van azonban néhány olyan trükk, amellyel a klimax tünetei ellenére is élvezetessé válhat a nyár és a meleg.

A hőhullám a klimax egyik tünete, amely a nők 90 százalékánál megjelenik. Az, hogy naponta hány alkalommal, rendkívül változó. Vannak, akik csak 2-3-szor, de akadnak olyanok is, akik naponta 20-30 alkalommal szenvednek tőle. Ez a hőhullámokkal terhelt időszak többnyire 1-2 évig, de a nők negyedénél akár 8-10 évig is tarthat. Azok, akiket kínoz, már percekkel a hőhullám előtt érzik a közeledtét. A testüket forróság önti el, és rendkívül szapora lesz a szívverésük. Kipirosodik az arcuk, majd intenzíven verejtékezni kezdenek. A tünetek 5-7 perccel később múlnak el.

nyár, kánikula, hőhullám, menopauza, klimax
Némi odafigyeléssel nyáron is enyhíthetjük a hőhullámokat. Fotó: iStock

A hőhullám okai

A testhőmérsékletünk fenntartásáért a hipotalamusznak nevezett agyi területben található hőszabályozó központ a felelős. A szervezetünk úgynevezett belső hőmérséklete, más néven maghője 37,2 Celsius-fok. Ha ez akár csak egy kicsit is megemelkedik, megindul a hőleadás folyamata. Azaz megemelkedik a bőrben keringő vér mennyisége, kitágulnak az erek, emiatt megjelenik az arcon a bőrpír. A szív a többletfeladatok miatt gyorsabban dolgozik, ezért válik rendkívül erőssé a dobogása. Az intenzív izzadás ugyancsak a hőleadást szolgálja. Amint a maghőmérséklet újra a normális szintre csökken, a bőr hűvössé válik, emiatt pedig akár dideregni is kezdhetünk. A hőhullámok jellemzője, hogy nemcsak napközben, hanem éjszaka is jelentkezhetnek - megakadályozva a nyugodt és pihentető alvást. Az alvászavarok pedig tovább fokozhatják a menopauza ideje alatt egyébként is tipikus feszültségérzést és szorongást.

A klimax a korral járó természetes testi folyamat a nőknél, amelyet sokan félelemmel fogadnak. Fontos azonban leszögezni, hogy a változókor tünetei egyénenként változó jellegűek lehetnek, így nem érdemes általánosítani, ha a menopauzáról van szó. Mutatjuk, melyek a leggyakoribb tévhitek a menopauzáról .

Kockázatnövelő tényezők

Súlyosabbak lehetnek a tünetek azoknál a nőknél, akik dohányoznak, rendszeresen és/vagy nagy mennyiségben isznak alkoholt, illetve kávét, tartós stressznek vannak kitéve a mindennapokban, vagy hajlamosak a depresszióra. Hamarabb jelentkezhetnek a kellemetlenségek azoknál is, akiknek bármilyen betegség miatt el kellett távolítani a méhét.

Megoldás: mindenképpen keressünk fel nőgyógyászt, akivel egyeztetünk a hormonpótlás lehetőségeiről. De már az is sokat segít, ha beiktatjuk életünkbe a rendszeres testmozgást , és megszabadulunk káros szokásainktól, azaz nem cigarettázunk, kerüljük a túlzott alkohol- és kávéfogyasztást, és ha lehet, a stresszes helyzeteket is.

Tippek kánikula idejére

Figyeljünk oda a megfelelő és bőséges folyadékbevitelre. Lehetőleg vizet, vagy cukrozatlan teát igyunk, mert a cukros üdítők növelik a túlsúlyt, ezáltal fokozzák a klimax tüneteit is. A folyadékfogyasztásra azért is oda kell figyelni, mert a kiszáradás fokozza az alvászavarokat , valamint a hőhullámok intenzitását.

A fűszeres, zsíros ételek helyett válasszunk olyanokat, amelyeknek magas a rost- és nedvességtartalma. Aki az édeset kívánja, egyen sok gyümölcsöt, például sárga- és görögdinnyét. Aki pedig a sósabb ízeket kedveli, fogyasszon uborkából és paradicsomból készült salátát könnyű zöldfűszeres-olívaolajos dresszinggel.

Öltözködjünk szellősen és rétegesen, hogy szükség esetén egy-egy vékony pólót, blúzt, kardigánt, vállkendőt le tudjunk venni magunkról. Figyeljünk oda arra is, hogy a ruháink természetes anyagból, pamutból, vászonból készüljenek, amelyek bőrbarátok, nem akadályozzák a hőleadást. Kerüljük tehát a műszálas anyagokat, mert azok hőszigetelőként működnek. Ez nemcsak a nappali öltözetünk esetében fontos. Legyen könnyű viselet a hálóruhánk, pizsamánk is.

Nyaralás közben tartsunk sziesztát, azaz ebéd után dőljünk le pár órára egy hűvös, levegővel átjárt szobában pihenni.

Használjunk ventilátort. Manapság már óriási a választék, nemcsak nagyobb, zárt térben alkalmazható darabokat lehet beszerezni, hanem olyan, kisméretű eszközöket is, amelyeket akár a kézitáskánkban is magunkkal vihetünk. Színes és ugyancsak rendkívül praktikus alternatívája a dél-európai nők körében közkedvelt legyező.

Bátran alkalmazzunk hűtőfürdőt és hideg borogatást. Könnyebben és mélyebben alszunk, ha lefekvés előtt kicsit lehűtjük a testünket. A csuklóra és a homlokra helyezett vizes borogatás napközben is kitűnően lehűti a testünket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.