Éppen masszírozták, amikor eszméletét vesztette a férfi

Újabb nem mindennapi történetet osztottak meg közösségi oldalukon a mentők.

Masszőrök mentették meg egy férfi életét Tatabányán – adta hírül Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, az idős vendég már eleve úgy érkezett meg a masszázs szalonba, hogy arra panaszkodott, furcsán érzi magát.

mentőautó
Éppen masszírozták, amikor eszméletét vesztette egy férfi, mentőt kellett hívni hozzá. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

Eszméletét vesztette, légzése is leállt

A férfi a masszázsa közben hirtelen rosszul lett és eszméletét vesztette. A szalon masszőrjei azonnal hívták a mentőket, és a mentésirányító utasításait követve megvizsgálták a beteget – így derült ki, hogy az idős vendég már nem is lélegzik.

„Egymást váltva küzdöttek a férfi életéért”

Bár a masszőrök igencsak megrémültek, a mentésirányító telefonos instrukciói alapján megkezdték az újraélesztést, és egymást váltva küzdöttek a vendég életéért.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – olvasható a bejegyzésben.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!