Nem reagált a gyógyszerre 3 influenzás - a WHO szerint ez nem jelent veszélyt

Eddig három beteg esetén (egy-egy fő Dániából, Japánból és Hong-Kongból) jelentettek antivirális szerre rezisztens influenza A(H1N1) vírust. Mind a három megbetegedés enyhe lefolyású volt. A rezisztens vírus nem terjedt emberről emberre. A fenti esemény szórványosnak minősül,

Influenzaugyanis a többi vizsgált vírus nem mutatta ezt az eltérést. - tudatta az Egészségügyi Világszervezetre hivatkozva az ÁNTSZ.

A jelenlegi információk alapján semmi jel nem mutat arra, hogy a pandémiás influenza A(H1N1) vírus ellen széles körben antivirális rezisztencia lenne kialakulóban. A WHO éppen ezért nem is változtatott a klinikai kezelési ajánlásain és leszögezte, hogy az antivirális szerek továbbra is kulcsfontosságúak az influenza pandémia elleni küzdelemben.

Az antivirális szereket az orvos utasításának megfelelő adagolásban kell alkalmazni az előírt ideig, mert ezáltal csökkenthető az antivirális szer elleni rezisztencia kialakulásának az esélye. Orvosi utasítás nélkül ezért senki ne kezdje el ezeknek a gyógyszereknek a szedését - hívja fel a figyelmet közleményében a tiszti főorvosi hivatal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek. A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra