Nem mondják ki, de ez már világjárvány

A pandémia, vagyis a több kontinensre kiterjedő aktív fertőzés már fennáll a kínai koronavírus esetében, az Egészségügyi Világszervezet mégsem hirdetett még világjárványt. Ennek okairól és következményeiről Kemenesi Gábor virológus fejtette ki véleményét.

Összesen eddig 50 országban regisztráltak már az új típusú koronavírussal megfertőződött beteget, Ázsián kívül Európában, Ausztráliában, Amerikában és Afrikában is megjelent a ‎SARS-CoV-2. Vagyis definíció szerint teljesült már a pandémia, de a WHO továbbra sem hirdette ki. Ennek oka, hogy nem szeretnének pánikot kelteni, minden erejükkel a terjedés megfékezésére koncentrálnának. Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, legutóbb így fogalmazott az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: "Most nem a félelemnek van itt az ideje, hanem a fertőzés megelőzését és az életek mentését célzó intézkedéseknek."

Koronavírus: Nem fizet mindenért a biztosító Útlemondási biztosítás megléte esetén sem fizetnek kártérítést a biztosítók, ha az új koronavírustól tartva lemondjuk a már befizetett utazást. Részletek itt .

Szakértők szerint ennek ellenére csak idők kérdése, mikor jelentik be hivatalosan is a világjárványt, ezen az állásponton van Kemenesi Gábor virológus is. "Hogy a WHO mikor mondja ki a világjárványt, annak elsősorban intézkedésügyi jelentősége lesz" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak , és hozzátette: "Technikailag ezt már világjárványnak nevezzük. Hogy ezt cselekvéstervileg mikor hirdetik ki, az más kérdés."

Milánóból érkező utasok testhőmérsékletét ellenőrzik a krakkói reptéren. Fotó: Getty Images
Milánóból érkező utasok testhőmérsékletét ellenőrzik a krakkói reptéren. Fotó: Getty Images

Nehéz megjósolni, itthon hogyan terjed majd a koronavírus

Magyarországon egyelőre talán az a kérdés foglalkoztat mindenkit a legjobban, hogy vajon milyen mértékben terjed majd el nálunk a vírus, ha megjelenik. Mert az már egész biztosan elkerülhetetlen, hogy itthon is felbukkanjon. Kemenesi Gábor szerint ezt nehéz megjósolni, mert nem tudnak eleget a vírus természetéről.

A virológus hangsúlyozta, hogy a legnagyobb kockázatot azok az emberek jelentik, akik a járvány gócpontjaiba utaznak és onnan hazatérnek. "Ők azok, akik továbbadhatják a fertőzést, és újabb gócpontokat nyithatnak, amennyiben az aktuális terület járványügyi hatósága nem szűri ki őket időben. Ám ha időben elcsípik és felmérik a terjedési láncolatokat, akkor nincs baj" - figyelmeztet a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra