Koronavírus: "válság előtt állunk"

Az új koronavírus terjedése elleni erőfeszítések megkettőzésére lenne szükség - hívta fel a figyelmet Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. A járvány ugyanis - ahogy ő fogalmazott -, döntő ponthoz érkezett.

A koronavírus gyors terjedése miatt akár világjárvány is kialakulhat. "Most azonban nem a félelemnek van itt az ideje, hanem a fertőzés megelőzését és az életek mentését célzó intézkedéseknek" - fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A nemzetközi félelmek eloszlatását szorgalmazza Luigi Di Maio olaszt külügyminiszter is. Mint mondta, a lombardiai és venetói gócpont a teljes olasz lakosság kevesebb mint 0,1 százalékát érinti. A legfrissebb adatok szerint Olaszországban már több mint 400 személy tesztje bizonyult pozitívnak, és 12-en veszítették életüket. Jelenleg több mint 12 tartományból jelentettek betegeket, többségük az északi gócpontokon járt. Közben már Franciaországból is jelentették az első halálos áldozatot. "Válság előtt állunk, még csak most érkezik a járvány" - mondta a haláleset kapcsán Emmanuel Macron francia elnök.

Eddig egyetlen tagállam sem jelezte a határellenőrzés bevezetését az Európai Unió területén szabad mozgást biztosító schengeni övezeten belül. A tagállamok és a schengeni övezet társult országai továbbra is szokásos rendszer szerint ellenőrzik az unió külső határait, a koronavírus által érintett területekről be- vagy visszautazók fokozott vizsgálata mellett - közölte az Európai Bizottság vezető szóvivője, Dana Spinant.

koronavírus, koronavírus-járvány, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, WHO, Egészségügyi Világszervezet, világjárvány
Az olaszországból érkezett utasok testhőmérsékletét mérik a krakkói repülőtéren. Fotó: Getty Images

Magyarországra még nem ért el

Magyarországon továbbra sincs koronavírusos megbetegedés - emelte ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs szóvivője, Láng-Bognár Kinga úgy véli, egyelőre nincs szükség arra, hogy a koronavírus miatt bármilyen sport-, kulturális és egyéb, nagyobb tömegeket vonzó rendezvény megtartását korlátozzák Magyarországon. Ahogy már korábban megírtuk , itthon jelenleg 18 ember van kórházi karanténban, azonban mindegyikük tünet- és panaszmentes, tesztjük negatív lett.

Koronavírus: nem fizet mindenért a biztosító - olvassa el a részleteket!

A külügyi tárca azt kéri, hogy aki olyan területre utazik , amelyet érint a koronavírus-járvány, az regisztráljon konzuli védelemért - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. A spanyol minisztérum tájékozatására hivatkozva közölte, elképzelhető, hogy lehetővé teszik a koronavírus miatt lezárt tenerifei szálloda elhagyását a nem spanyol állampolgároknak. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, ha az a járható út, akkor Magyarország repülőt küld az öt magyarért.

Küzdeni kell a diszkrimináció ellen is

A kínaiakkal és délkelet-ázsiaiakkal szembeni előítéletek elharapódzásától óvott Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Felszólított minden országot, hogy harcoljon a diszkrimináció különféle megnyilvánulásai ellen, amelyek megszaporodtak a koronavírus terjedésével. Azt kérte a hatóságoktól, hogy a karanténba helyezett emberek jogait is tartsák tiszteletben, különös tekintettel az orvosi ellátásra, az információhoz való hozzáférésre és a szabad véleménynyilvánításra. Emellett a karanténnak arányosnak kell lennie a kockázatokkal, és időbeli korláttal kell rendelkeznie.

A koronavírus-járvány miatt Szaúd-Arábia csütörtökön úgy döntött, hogy nem engedi be a külföldi zarándokokat Mekkába és Medinába. A döntés hívők millióit érintheti a muszlim böjti hónap és az éves mekkai zarándoklat közeledtével. Emellett a hatóságok nem engedik be az országba azoknak az országoknak az állampolgárait sem, ahol már megjelent a koronavírus . Szlovákiában pedig péntektől az ország nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast.

Mindeközben tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban . A járvány terjedése miatt csütörtökön válságstábot alakított a szövetségi kormány. Iránban már 26-ra nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma, és eddig 254-en fertőződtek meg a kórral. Továbbá már Bécsben is diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzést. A beteg egy 72 éves férfi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.