Meglepően gyorsan terjed a koronavírus új variánsa

Itt az Eris, ami gyorsabban terjed, mint az influenza és már Magyarországon is felütötte a fejét. Jó hír viszont, hogy legtöbbször csak enyhe náthát okoz – tudta meg az RTL Klub.

Hivatalosan is megérkezett Magyarországra a koronavírus új variánsa, az Eris. Bár a fertőzőképessége erősebb, de csak enyhe náthát okoz mondta el az RTL Klub Híradójának Rusvai Miklós virológus. A korábbi mutánsokhoz nagyon hasonlóak a tünetek: hidegrázás, láz, köhögés, tüsszögés, így egyre nehezebb megkülönböztetni az influenzától és a náthától.

koronavírus, nátha, Covid19, tüsszögés, orrfolyás, fertőző betegség
Az Eris variáns tünetei egy enyhe nátháéval azonosak. Fotó: Getty Images

Kevesen tesztelnek

A jelenlegi tesztek kimutatják az új variánst is, de a virológus szerint sokan az enyhe tünetek miatt nem tartják fontosnak a tesztelést. A Híradó által megkérdezett patikában augusztusban mindössze 5 covid-tesztet adtak el. Védőoltásokból sem fogy sok, pedig a lehetőség most is adott.

Az idei évre jelentősen csökkent a COVID-19 elleni védőoltások iránti érdeklődés Magyarországon: augusztus elejéig nem egészen négyezren kérték a vakcinát. Augusztus 8-ig bezárólag 1626-an kaptak első, 955-en második, 1653-an harmadik oltást a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés megelőzésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!