Koronavírus: új dolog derült ki az immunitásról

A szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírus-fertőzés után is mutattak válaszreakciót egy új, kis létszámú kutatás szerint.

Koronavírus: további hullámok is lehetnek - részletek !

A kulcskérdés az volt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való fertőződés megvédheti-e az embert, ha másodszor is találkozik a vírussal, és ha igen, mennyi ideig tarthat az immunitás. Azt már tudták a kutatók, hogy nagyjából tíz nappal a fertőzés után kezdenek el termelődni az antitestek, de úgy tűnik, idővel a számuk fogyatkozik - számolt be róla a BBC hírportálja. Azt is felfedezték, hogy a T-sejtek, az immunsejtek egy fajtája a megfertőzött sejteket támadja meg. Ez a sejtes immunválasz az egyik kulcsfontosságú eleme lehet a védekezésnek.

A sejtes immunválasz az egyik kulcsfontosságú eleme lehet a koronavírus elleni védekezésnek.
A sejtes immunválasz az egyik kulcsfontosságú eleme lehet a koronavírus elleni védekezésnek. Fotó: Getty Images

A tanulmányt még nem publikálta tudományos lap, így szakértői ellenőrzésen sem esett át. A kutatást a brit Koronavírus-immunológiai Konzorcium végezte a Birminghami Egyetem, az Országos Egészségügyi Kutatóintézet manchesteri klinikája, valamint a brit közegészségügyi szolgálat (PHE) bevonásával. "Az első eredmények szerint a T-sejtek válasza tartósabban megmaradhat, mint a kezdeti antitestes reakció, ennek pedig jelentős hatása lehet a COVID-19 elleni vakcina fejlesztésére és az immunológiai kutatásokra" - mondta Shamez Ladhani, a PHE járványszakértője.

23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vettek mintát

Paul Moss, a Birminghami Egyetem kutatója szerint tanulmányuk az első a világon, amelyik kimutatta, hogy a fertőzés után hat hónappal is komoly sejtes immunválasz tapasztalható. Az eredmények 23 női és 77 férfi egészségügyi dolgozótól vett minták elemzésén alapulnak, márciusban és áprilisban mindannyian elkapták az új koronavírust, de egyikük állapota sem volt olyan súlyos, hogy kórházba kerültek volna. Tüneteik enyhék vagy közepesek voltak, de akadtak köztük tünetmentesek is.

Állukra húzva viselték a maszkot a dolgozók, bezárattak egy budapesti CBA-t - még több információt az esetről az nlc.hu cikkében talál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra