Koronavírus: megszavazták a veszélyhelyzet megszüntetését

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt kedden. Ezzel egy időben jóváhagyták az átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is.

A képviselők 192 igen szavazattal hagyták jóvá a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot. A jogszabályban az Országgyűlés felkéri a kormányt arra, hogy szüntesse meg a koronavírus-járvány miatt még márciusban kihirdetett veszélyhelyzetet. A törvénynek ez a paragrafusa a kihirdetését követő napon lép hatályba. A veszélyhelyzet megszüntetéséről ennek megfelelően a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. Ez az a jogszabály, amellyel a parlament meghosszabbította a kormány által március 11-én elrendelt veszélyhelyzetet és ez tette volna lehetővé, hogy a kabinet akkor is hozhasson rendkívüli rendelkezéseket, ha az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt nem ülésezik. Az igazságügyi miniszter, Varga Judit május végi nyilatkozata szerint várhatóan legkésőbb június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus veszélyhelyzet megszüntetése, koronavírus egészségügyi válsághelyzet
Döntöttek a veszélyhelyzet sorsáról a keddi ülésen. Fotó: MTI/Kovács Tamás

6 hónapig tarthat a válsághelyzet

A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a koronavírus-járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, továbbá néhány átmeneti intézkedés bevezetését is. Ezért a parlament a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is elfogadta. Ez alapján az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján a kormány egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, amely járványügyi készültségnek minősül. Ennek idején a betegek ellátása az egészségügyi válsághelyzeti ellátás keretében történik. Az egészségügyi válsághelyzet legfeljebb hat hónapig tarthat, kivéve ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.

Egyéb döntések

A koronavírus-járvány első hulláma gyakorlatilag már lezajlott, így az élet egyre inkább visszatérhet a régi kerékvágásba - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs keddi tájékoztatóján. A részletekért kattintson ide!

Meghatározták a hatósági házi karantén szabályait is, különös méltánylást érdemlő esetekben pedig a karantén alóli felmentésre is lehetőséget adnak. Döntöttek arról is, hogy a honvédség fegyverrel működhet közre a veszélyhelyzettel és az egészségügyi válsághelyzettel kapcsolatos feladatokban. A katasztrófavédelmi törvénybe beleírták, hogy a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzésére, illetve következményeinek elhárítására veszélyhelyzetben - a törvényben már meghatározott intézkedéseken túl - az állampolgárok élet-, egészség-, személyi-, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. A törvény megerősíti a koronavírus -járvány miatt, a veszélyhelyzet alatt bevezetett fizetési moratóriumot a hitelekre, a kölcsönökre és a lízingszerződésekre december 31-éig.

Július 1-jéig ingyenes a parkolás

A törvény a fentieken kívül az iskolai tanév befejezéséről, az egyes vállalati adónemek bevallásának elhalasztásáról, az egyes ágazatokat megillető adó- és járulékkedvezményekről, a Széchenyi Pihenő Kártyára adható béren kívüli juttatás emeléséről, valamint a lejáró szociális és családügyi ellátások meghosszabbításáról is tartalmaz rendelkezéseket. Év végéig továbbra is 15 ezer forintig lehet PIN-kód nélkül, érintéssel fizetni. Július 1-jéig marad az ingyenes parkolás, szeptemberig pedig nem kell közterület-használati díjat fizetnie a vendéglátóhelyeknek. Különleges szabályokat fogadtak el a koronavírus -járvány miatt meghiúsult, az utazási irodák által szervezett utakkal kapcsolatban. Ez a többi között azt tartalmazza, hogy ha az ügyfél ezt elfogadja, az irodák utalványt is adhatnak pénzvisszafizetés helyett.

Rögzítették azt is, hogy a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a kormány továbbra is különös szabályokat állapíthat meg a koronavírus elleni védekezés jegyében. A veszélyhelyzet idején lejárt okmányok pótlására lesz idő, mert azok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek.

Kiderült, mikor döntenek az időseknek fenntartott vásárlási idősávról - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!