Koronavírus: vészhelyzet van Magyarországon

A ma bejelentett rendkívüli intézkedések visszavonásig érvényesek. Az európai politikusok egyetértenek abban, hogy akár hónapokig fennállhat a jelenlegi helyzet.

Rendkívüli jogrend bevezetése mellett vészhelyzet elrendeléséről döntött a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán délután az operatív törzzsel közös sajtótájékoztatón, miközben a kormányülés még tartott. A miniszter úgy fogalmazott, "a döntések, melyeket a kormány most meghozott, bizonyos tekintetben példátlanok a rendszerváltás óta eltelt 30 év történetében". Hozzátette: az intézkedés a legszélesebb körű jogosítványokat biztosítja az állami hatóságoknak a védekezéshez.

koronavírus, járvány, vészhelyzet, Magyarország
Mentőautó érkezik a budapesti Szent László Kórházba 2020. március 10-én. Az egyészségügyi intézményben kezelik a koronavírus-fertőzött betegeket. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek a legfontosabb, mától érvényes szabályok

A napokban számos rendeletet alkotnak majd, s új intézkedéseket is bevezetnek - közölte Gulyás Gergely, leszögezve, hogy az alkotmány meghatározza mit értünk vészhelyzet alatt és a katasztrófavédelmi törvény tartalmazza a legfontosabb szabályokat. Ezt követően felsorolta azokat az intézkedéseket, melyek visszavonásig érvényesek. Íme!

Akik az elmúlt napokban elutaztak és a hazatéréssel nehézségük van, forduljanak a külképviseletekhez, az ő feladatuk ugyanis az igények összesítése. Ezt követően az operatív törzs vagy a kormány dönt, hogy milyen rendkívüli intézkedésekkel tudnak segíteni nekik - mondta Gulyás Gergely.

  • Beutazási tilalom Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból, kivéve magyar állampolgároknak. Nekik viszont kötelező hatósági karantén két hétig az otthonukban.
  • Várhatóan szerda éjféltől visszaállítják a közúti határellenőrzést a szlovén és az osztrák határokon, e két országból Magyarország nem fogad a mai naptól repülőket, vonatokat valamint buszokat. A magyarok hazatérését nem tiltják, de bárki, aki a karanténszabályokat megszegi, vagy megtévesztően nyilatkozik szankciókra számíthat.  Teljes határellenőrzés várható a magyar-horvát határon is.
  • Látogatási tilalom az ország minden felsőoktatási intézményében, az egyetemek mától csak távoktatásban folytathatják a munkát. Minderre azért van szükség, mert nagyon sok a külföldi diák, és a most számon tartott 13 magyarországi fertőzöttből 9 külföldi egyetemi hallgató. Az intézkedést csütörtöktől, de legkésőbb hétfőtől vezetik be.
  • Betiltanak minden 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényt. Ez a gyárakat, éttermeket, bevásárlóközpontokat nem érinti, de a szórakozóhelyeket igen. A rendezvény szervezőjének feladata ezek betartása. "Az Országgyűlésre nem vonatkozik a százfős tilalom, mivel nem rendezvénynek, hanem alkotmányos intézménynek minősül, amely akár háborús veszély vagy háború esetén is ülésezik" - mondta Gulyás Gergely.
  • Felfüggesztik a határtalanul programot és minden külföldi osztálykirándulást megtiltanak, a külföldi nyelvtanulási programot egy évvel elhalasztják.
  • A vészhelyzet ideje alatt lejáró okmányokat (személyi igazolvány, jogosítvány stb.) nem kell megújítani, azok mindaddig érvényesek, amíg a vészhelyzetet vissza nem vonják.

A rendelkezések a magyarok egészségét és biztonságát szolgálják és visszavonásig érvényesek - hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A miniszter az iskolák, óvodák és bölcsődék bezárásával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az európai egészségügyi szervezetek egyetértenek abban, a gyermekekre - úgy tűnik egyelőre - nem veszélyes a járvány, abban a korosztályban kevés a megbetegedés. Egyelőre nem tervezzük az oktatási intézmények bezárását, mivel az tanévismétléssel járna - tette hozzá Gulyás Gergely.  Hangsúlyozta: a kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet, és ha az élet- és egészségvédelem indokolja, lépni fog, de e pillanatban az iskolák bezárását nem tartja indokoltnak.

Az óvodák, bölcsődék önkormányzati fenntartásúak, így a helyhatóságok döntenek azok esetleges bezárásáról. A sok embert foglalkoztató cégeknek is azt ajánlják, hogy saját hatáskörben tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Hónapokig tarthat ez az állapot

"Az európai állam és kormányfők tegnap esti megbeszélésén született konszenzus szerint nem hetek, hanem hónapok távlatában kell gondolkodnunk. A gazdaság biztosan megsínyli majd az elkövetkező időszakot, de most az első az emberek életének védelme" - mondta a miniszter, aki egyúttal az ellenzéki pártok támogatását is kérte ezekben a rendkívüli időkben.


Hangsúlyozta, jelenleg ugyan Magyarországon még csak elszigetelt esetek vannak, de a járvány terjedése szempontjából most a legfontosabb a megelőzés, ezért fogadta el az Operatív Törzs javaslata nyomán Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését a kormány a vészhelyzet kihirdetéséről.

Gulyás: van elég védőmaszk

A Gulyás Gergely kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón azt mondta, a háziorvosok szerepében egyelőre nem szükséges a változtatás, védelmükre pedig kellő számú maszk biztosított. Úgy fogalmazott: 60 ezer speciális védelmet biztosító maszk is rendelkezésre áll, amelyet az operatív törzs azon kórházi dolgozók számára biztosít, akik a fertőzött vagy fertőzésgyanús emberekkel foglalkoznak. Megjegyezte: Németország egyelőre nem exportálja a Magyarországról már vírus terjedésének kezdetekor megrendelt, és a hamburgi kikötőben álló 120 ezer speciális maszkot.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt ködös, borult, nyirkos idő várható, szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag