Koronavírus: javítja a betegek esélyeit ez a gyógyszer

HáziPatika

Alacsony dózisban adva mind a súlyos szövődmények, mind az elhalálozás kockázatát csökkentheti COVID-19-ben szenvedő betegeknél egy széles körben használt fájdalomcsillapító gyógyszer, az acetilszalicilsav - állítják amerikai kutatók.

Ismert, hogy fájdalomcsillapító hatása mellett az acetilszalicilsav enyhe véralvadásgátló hatással is rendelkezik. Éppen ezért gyakran alkalmazzák alacsony napi dózisban olyan betegeknél a problémák kiújulásának megelőzése érdekében, akik korábban vérrögösödés okozta szívrohamon vagy stroke-on estek át. Mint azt az intézmény közleménye írja, a Marylandi Egyetem orvosi karának (UMSOM) szakemberei arra a kérdésre szerettek volna választ kapni, hogy vajon miként befolyásolja a hatóanyag az új koronavírus okozta COVID-19-cel küzdő betegek gyógyulási esélyeit, hiszen a COVID-19 is fokozza a vérrögképződés, illetve minden lehetséges szövődményének veszélyét. Az Anesthesia and Analgesia című folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy fogalmaznak a kutatók, eredményeik óvatos optimizmusra adnak okot.

Alacsony dózisban az acetilszalicilsav segítheti a COVID-19 kezelését
Alacsony dózisban az acetilszalicilsav segítheti a COVID-19 kezelését. Fotó: Getty Images

Közel felével csökkent a halálozási ráta

Gyerekek számára nem adható acetilszalicilsavat tartalmazó gyógyszer. Hogy miért, arról ide kattintva olvashat bővebben.

Dr. Jonathan Chow, az UMSOM aneszteziológusa vezetésével a kutatócsapat több mint négyszáz COVID-19-beteg egészségügyi adatait elemezte ki. Az 55 éves átlagéletkorú páciensek mindannyian koronavírus-fertőzéshez fűződő szövődmények miatt kerültek a Mayrlandi Egyetem baltimore-i kórházába vagy három másik kórházba az Egyesült Államok keleti partvidékén az elmúlt hónapok során. Szív- és érrendszeri panaszaik miatt a vizsgált betegek mintegy negyede szedett naponta alacsony dózisban acetilszalicilsav hatóanyagú gyógyszert a kórházi kezelést megelőzően és alatt.

Mint az elemzésből kiderült, e betegek 44 százalékkal kisebb arányban kényszerültek gépi lélegeztetésre, 43 százalékkal ritkábban intenzív ellátásra, továbbá az elhalálozás kockázata is jelentősen, 47 százalékkal alacsonyabb volt körükben az acetilszalicilsavat nem szedő páciensekhez viszonyítva. A kutatók számításaik során figyelembe vették számos olyan tényezőt, amely szerepet játszhatott a páciensek prognózisában. Egyaránt súlyozottan kalkuláltak tehát a betegek életkorával, nemével, testtömegindexével, rasszával, továbbá olyan esetleg meglévő krónikus betegségeivel is, mint amagas vérnyomás- és az arra szedett béta-blokkolók -, a cukorbetegség, a szív, a vesék és a máj megbetegedései.


Háziorvossal konzultálva érdemes lehet naponta szedni

"Úgy gondolom, egy kritikus fontosságú felfedezésről beszélhetünk, amit mindenképpen randomizált klinikai kísérletekkel is igazolni kell. Amennyiben sikerül így is alátámasztani az eredményeinket, úgy az acetilszalicilsav válhat az első széles körben elérhető, vény nélkül kapható gyógyszerré a COVID-19-betegek halálozási arányának csökkentése érdekében folytatott harcban" - mutatott rá dr. Chow.

Kutatótársa, dr. Michael A. Mazzeffi aneszteziológus hozzátette, úgy vélik, az acetilszalicilsav véralvadásgátló hatása valóban előnyösen befolyásolja a COVID-19-cel küzdők gyógyulási esélyeit azáltal, hogy meggátolja az apró vérrögök képződését a szervezetben. Mi több, a szakember szerint tüneteket okozó koronavírus-fertőzés esetén megfontolandó lehet a betegek számára, hogy kis dózisban szedjék is ezt a hatóanyagot. Mindazonáltal erről feltétlenül konzultálni kell először a háziorvossal, mert az acetilszalicilsav bizonyos esetekben veszélyes véralvadási zavarokat okozhat, és hosszú távon egyéb káros mellékhatásai is lehetnek.

Robotokkal igyekeznek ellensúlyozni Japánban a koronavírus-járvány miatti elszigetelődés, magány negatív hatásait. Minderről részletesen olvashat társportálunk, az nlc.hu cikkében.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-9, -4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, a nyugaton tájakon lesz a legtöbb felhő az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag