Miért van olyan kevés koronavírusos gyerek?

Egyelőre a kutatók sem értik teljesen, miért fertőzött meg olyan kevés gyereket eddig az új koronavírus (2019-nCoV). Érdekesség, de ugyanez volt a helyzet a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) és a MERS (közel-keleti légúti szindróma) terjedésekor is.

Nőtt az áldozatok, a fertőzöttek, de a gyógyultak száma is

Koronavírus: itt marad és szétterjed A koronavírus-járvány valószínűleg szétterjed az egész bolygón, hiszen már huszonöt országban jelent meg. Ugyanakkor nem olyan halálos, mint néhány korábbról ismert légzőszervi betegséget okozó társa. Kénytelenek leszünk hozzászokni a jelenlétéhez. Részletek itt .

Friss jelentések szerint csütörtök éjfélig Kínában 31 ezer 161 fertőzöttet diagnosztizáltak a koronavírus-járvány kitörése óta, akiknek közel 71 százalékát jelentették Hupej tartományból, míg a szárazföldi Kína többi részén ugyaneddig 9049 fertőzöttről adtak hírt. Péntekre virradóra országszerte 73 új halálesetet jelentettek az egy nappal korábbi adatokhoz képest, miközben a gyógyultak száma 387-tel összesen 1540-re emelkedett. A járványnak más országokban - így Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban stb. - is vannak érintettjei, bár jóval kevesebben, mint Kínában.

Miért betegszik meg olyan kevés gyerek?

Egy, a Journal of the American Medical Association (JAMA) című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a fertőzöttek átlagéletkora 49 és 56 év közötti, és rendkívül ritkák a gyerekekkel kapcsolatos esetek. Hogy mi lehet ennek az oka, azt egyelőre a kutatók sem tudják teljes bizonyossággal, elméleteik mindenesetre vannak.

Dr. Malik Peiris, a Hongkongi Egyetem virológiai tanszékének vezetője, aki kifejlesztett egy diagnosztikai eljárást a koronavírus-fertőzés kimutatására, úgy gondolja, a fiatalabbak is megfertőződnek, de mivel náluk sokkal enyhébb a betegség lefolyása, ezért ezeket az eseteket kevésbé tartják nyilván. "Ha a koronavírus olyan elterjedtté válik, mint az influenza, valószínűleg több gyerek betegszik majd meg" - figyelmeztet a szakember.

Ismert és a kutatók számára nagy jelentőséggel bíró eset annak a 10 éves gyereknek a története, aki Vuhanba, a járvány epicentrumába utazott a családjával. Amikor visszatértek Sencsenbe, az összes családtag a fertőzés jeleit mutatta, lázuk, hasmenésük és tüdőgyulladásuk volt, ezenkívül a torkuk is fájt, míg a már említett gyerek "csak" tüdőgyulladással küzdött. A szakértők arra jutottak, a gyerekeknél így nézhet ki egy tipikus koronavírus-fertőzés.

"A gyerekek akár tünetmentesek is lehetnek, ahogy az is előfordulhat, hogy csak nagyon enyhe lefolyású náluk a betegség" - erősíti meg Peiris elméletét Dr. Raina McIntyre, az Új-Dél-Walesi Egyetem epidemiológusa, aki Sydney-ben tanulmányozza a koronavírust.

Kevés gyereket érint a koronavírus-fertőzés
Kevés gyereket érint a koronavírus-fertőzés. Fotó: iStock

Más koronavírus-járványok idején is így volt

Érdekesség, de a SARS vagy a MERS terjedésekor ugyanez volt a helyzet. A MERS által okozott járványok 2012-ben Szaúd-Arábiában és 2015-ben Dél-Koreában összesen 800 emberéletet követeltek, ám a fertőzött gyerekeknél soha nem jelentkeztek a betegség jellegzetes tünetei. A 2003-as SARS-járványban egy gyerek sem halt meg (a 800 halálos áldozat többsége 45 év feletti férfi volt), és mindössze 135-en fertőződtek meg.

Nem szokatlan egyébként, hogy bizonyos vírusfertőzések gyermekeknél enyhe lefolyásúak, felnőtteknél azonban súlyos következményekkel járnak. Ilyen például a bárányhimlő, de mondhatnánk az influenzát is, ami évről évre milliókat fertőz meg világszerte, köztük sok gyereket, ők azonban nagyon kis eséllyel halnak bele a betegségbe, világít rá Dr. Peiris.

A felnőttek azért is lehetnek védtelenebbek a fertőzésekkel szemben, mert náluk nagyobb a valószínűsége annak, hogy bizonyos alapbetegségekkel küzdenek, mint amilyen a cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség. Ezek gyengítik az immunrendszert, ami egyébként a korral - különösen 50 év után - folyamatosan veszít erejéből.

Tünet nélkül is fertőzhetnek?

Fontos kérdés továbbá, hogy azok a gyerekek, akik megfertőződtek, de nincsenek tüneteik, képesek-e terjeszteni a betegséget. "Általában a fiatalok - és itt most nem csupán a gyerekekről van szó, hanem a fiatal felnőttekről és a tinédzserekről - kapcsolódnak a legintenzívebben egymáshoz. Így tehát azok, akik nem tudják, hogy fertőzöttek, akaratlanul is rengeteg embernek adhatják tovább a vírust" - magyarázza Dr. MacIntyre, aki más kutatókkal együtt azon dolgozik, hogy még jobban megérthesse a vírus terjedését . Ehhez azonban pontos adatokra lenne szükségük azzal kapcsolatban, hogy az érintettek mikor találkoztak a vírussal, mikor jelentkeztek náluk a tünetek, kiknek voltak enyhe, és kiknek súlyosabb panaszai.

A Vanderbilt Egyetem gyermekkori fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője, Dr. Mark Denison azt mondja, nem számít hirtelen emelkedésre a fertőzött gyerekek számában, majd hozzátette: nehéz elképzelnie, hogy "a beteg gyerekek számáról szóló jelentések olyan hiányosak lennének, hogy csak két-három esetről hallunk". Szerinte sokkal kevesebb a fertőzött gyerek Kínában, és nincsenek is akkora veszélyben, mint a felnőttek.

Forrás: nytimes.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!