Hetente tíz ápoló távozik az egészségügyből

Nem tudjuk felvenni a versenyt az osztrák juttatásokkal.

Ausztriában háromszor annyi és évente 14-szeri fizetésért csábítják az orvosokat és a szakdolgozókat. Intenzíven toborozzák a magyar fiatalokat is ápolónak, de új tendenciaként a 40-50-es korosztály is kikéri már a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást. Balogh Zoltán, a kamara elnöke februárban hetente tíz jóhírnév igazolást állított ki – írja az Economx.

ápoló, nővér, kórterem
Egyre több ápoló hagyja el a magyar egészségügyet. Fotó: Getty Images

14 év alatt 2 nagyvárosnyi magyar vándorolt ki

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke korábban már a Kórházszövetség konferenciáján is beszélt arról, hogy nem tudnak versenyezni az osztrák bérekkel. Példaként említette: a magyar ápolók fizetése egyes bérkategóriákban a márciusi béremeléssel eléri majd az 1800 eurót (700 ezer forint), ami szép eredmény Balogh Zoltán szerint, de Ausztriában ma 3700 euróért (1,4 millió forint) csábítják a dolgozókat és évente nem tizenkétszer, hanem tizennégyszer kapnak fizetést, így egy ápoló havi bére eléri már a 4200 eurót (1,6 millió forintot) is.

Márciustól 20 százalékkal emelkedett átlagosan az ápolók bére, de a szakdolgozói kamara szerint sok sebből vérzik az új bérkoncepció. Erről itt írtunk korábban. 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) adatai szerint tavaly közel 800 orvos kért engedélyt külföldi munkavégzéshez. Tavaly 33 700-an vándoroltak ki Magyarországról, aminél többen 2010 óta egyszer sem hagyták el az országot – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2010 óta eltelt 14 évben összesen 324 179 magyar vándorolt ki az országból, ami több, mint Debrecen és Nyíregyháza lakosainak száma összesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.