Koronavírus: ettől félnek a kutatók

Az új kínai koronavírus gyors terjedése aggasztja a szakértőket. Vajon szájmaszk viselésével megakadályozható a megbetegedés? Nézzünk a fertőzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban 2019 végén. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus (nCoV-2019) egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus eddig több mint 28 ezer embert fertőzött meg és 565 halálos áldozatot követelt.

A kínai statisztikák szerint a fertőzöttek alig több mint 2 százaléka halt bele a betegségbe, amiből arra lehet következtetni, hogy bár veszélyesebb, mint a szezonális influenza, de kevésbé halálos kimenetelű, mint a 2003-ban megjelent SARS (súlyos akut légúti szindróma), illetve a MERS (közel-keleti légúti szindróma). A SARS fertőzöttek mintegy 10 százaléka meghalt, a 2012-ben kitört MERS-járvány halálozási aránya pedig 35 százalék körüli. Az új koronavírus haláleseteinek nagy részénél ráadásul az immunrendszert legyengítő más betegség vagy a magas életkor is közrejátszott. Az nCoV-2019 gyors terjedése azonban aggodalomra ad okot, ez a vírus ugyanis már 48 nap alatt megfertőzte az első 1000 beteget. A SARS-nak ezzel szemben 130 nap, a MERS-nek pedig 2,5 év kellett 1000 ember megfertőzéséhez.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, szájmaszk, arcmaszk,
Védőmaszkot viselő emberek Manilában. Fotó: MTI/AP/Aaron Favila

A szájmaszk megvéd minket?

A vírus cseppfertőzés útján terjed, elsősorban kilélegzéssel, köhögéssel és tüsszentéssel, de fertőzött felületek - például kilincsek és korlátok - megérintésével is elkapható. A szakértők szerint az új koronavírus könnyebben terjed, mint a SARS. A lappangási idő akár 14 nap is lehet, és már a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet. A vírus terjedésének megfékezése érdekében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) gyakori kézmosást, tüsszentéskor a száj és az orr eltakarását, továbbá a betegekkel való érintkezés elkerülését ajánlja.

A járvány kitörése óta világszerte milliók viselnek szájmaszkot, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy a maszk valóban hasznos-e. Sylvie Briand orvosszakértő szerint a maszk önmagában nem nyújt teljes védelmet, így hamis biztonságérzetet nyújthat. "Azok számára ajánljuk a szájmaszk viselését, akiknél már jelentkeztek a tünetek, ugyanis a vírus cseppfertőzés útján terjed " - hangsúlyozta. Az egészséges lakosságnak tehát a szakértői vélekedés szerint nem kell szájmaszkot viselnie.

Hamarosan jöhet a védőoltás

Meglepő módon gyógyítanák a koronavírust - részletek itt!

Az új koronavírus ellen egyelőre nincsen védőoltás. A kínai tudósok azonban hamar azonosították és közzétették a vírus génszekvenciáját, az ausztrál szakértők pedig kifejlesztették a vírus laboratóriumi változatát, ami nagy lépés a védőoltás előállítása felé. A gyógyszergyárak várakozásai szerint körülbelül három hónap múlva kezdődhet a kísérleti vakcinák tesztelése az embereken. A pekingi kormány addig a HIV-fertőzöttek kezelésére használt lopinavir és ritonavir tabletta szedését, valamint porlasztott alfa-interferon napi kétszeri belélegzését javasolja a koronavírusos betegek kezelésére. Kína az Aluvia - vagy más néven Kaletra - nevű HIV-ellenes szert is kipróbálja betegeken. Ez utóbbi a lopinavir és a ritonavir kombinációja. A Gilead Sciences Inc. amerikai gyógyszergyár pedig eközben egy ebola elleni vírusölő terápiát tesztel a fertőzötteken.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra