El kellene törölni a regisztrációt
A COVID-19 elleni védőoltást a lehető legközelebb kellene vinni az emberekhez. Ezt úgy lehet megtenni, ha megszüntetik a regisztrációt, és nyílt oltópontokat hoznak létre, ahová az emberek akár az utcáról is bemehetnek felvenni az oltást, és még választhatnak is a vakcinák közül - vélekedett Pusztai Erzsébet az ATV Start című műsorában. Az infektológus szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor tetőzhet majd a hazai járvány negyedik hulláma, a felfutás viszont már szemmel láthatóan elkezdődött. A szakember arra számít, hogy október végére már jelentősen megnőhetnek a számok.
A delta ellen így lehetne védekezni
Az infektológus figyelmeztetett, hogy a koronavírus delta variánsa rendkívül ragályos, különösen zárt térben. Éppen ezért fontos lenne, ha újra alapvető szokássá válna a maszkviselés. A szakértő elmondása szerint a delta variáns jellemzően náthaszerű, felső légúti tüneteket okoz, ezért aki ezeket tapasztalja - akár csak enyhe formában is -, legkésőbb ekkor azonnal kezdjen maszkot hordani - hogy ne adja tovább a fertőzést -, és lehetőleg teszteltesse magát.
Az általános és széleskörű tesztelést egyébként is rendkívül fontosnak tartja Pusztai Erzsébet. "A tesztelés az alapja annak, hogy megállapítsam, hol van fertőzött ember, akit el kell különíteni, ezzel megállítva a fertőzési láncot. Így lehet lokálisan intézkedni, és nem kell lezárni az egész országot" - magyarázta.
Dolgozók és betegek is megfertőződtek az új típusú koronavírussal a fővárosi Szent János Kórház sebészeti osztályán. A történtek miatt felvételi zárlatot rendeltek el .