Koronavírus: ezt kell tudni a delta variánsról

Egész Európában, így Magyarországon is már az új koronavírus delta variánsa terjed. Ezt a - korábban indiainak nevezett - vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak. Nézzük, mit lehet róla tudni.

A delta vírusmutáns fertőzőbb, gyorsabban terjed, és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz. A vírusmutáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt - olvasható a koronavirus.gov.hu-n megjelent tájékoztatóban . Az összefoglaló az új variáns összes jellemzőjére részletesen kitér. Egyebek mellett arra is, hogy a delta vírusvariáns lappangási ideje átlagosan 4 nap, tehát rövidebb, mint a vadvírusé vagy az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé. Ráadásul a fertőzött személyek vírusürítésének mértéke is sokkal magasabb. Ez a két tényező jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az új koronavírus-mutáns 60 százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A delta variáns okoztafertőzéskönnyen összetéveszthető az allergiával. Fotó: Getty Images

Furcsa tüneteket okozhat

Az új típusú koronavírus delta variánsa más tüneteket is okozhat, mint az eredeti, vuhani kórokozó. A delta variánssal fertőzöttek körében az ízlés- és szaglásvesztés ritkább, mint az alfa vírusmutáns okozta fertőzésnél. Inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek. A korábbi változatokhoz képest a delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást, torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz, azonban a láz továbbra is gyakori tünetként jelentkezik.

Veszélyes "szupervariáns" jelenhet meg - figyelmeztetett egy szakértő .

Az emésztőszervi panaszok - hányinger, hányás, hasmenés - is gyakrabban jelentkezhetnek, sőt a hallással kapcsolatos panaszok - fülzúgás, fülcsengés, szédülés - sem ritkák. Jellemző továbbá a szemet érintő irritáció, kipirosodás, duzzanat, esetleg váladékozás megjelenése is. A tünetek miatt a delta variáns okozta fertőzés könnyen összetéveszthető az allergiával, ezért a gyanús panaszok észlelése esetén ne menjünk közösségbe, hanem értesítsük a háziorvosunkat és teszteltessük magunkat.

Rájuk a legveszélyesebb

A delta variáns azoknál okozhat gyakrabban súlyos COVID-19 -et és akár életveszélyes állapotot, akik valamilyen krónikus alapbetegséggel, például magas vérnyomással, szív- és érrendszeri betegséggel, cukorbetegséggel, májbetegséggel, légzőszervi betegséggel vagy daganattal küzdenek. Továbbá a még beoltatlanokra is rendkívüli veszélyt jelent az új variáns.

Új antivirális szert tesztelnek itthon, várják az önként jelentkezőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.