Jelek, hogy elkaptad a csókbetegséget

Csókbetegségnek is hívják, de nem csak a szerelmesek kaphatják el a mononukleózist. A betegség könnyen összetéveszthető a szezonális influenzával, azonban akár hónapokig érezhetjük hatását.

„A mononukleózis általában a tinédzserek és a fiatal felnőttek betegsége, amelyet csókbetegségnek is hívnak. Az elnevezés onnan ered, hogy a csókbetegséget okozó Epstein-Barr-vírus testnedvekkel, a többi között nyállal adható tovább, ugyanakkor más vírusok (például a citomegalovírus) is okozhatnak a mononukleózishoz hasonló tüneteket” – mutatott rá dr. Karászi Viktória, az Infektológiai Központ nemigyógyász, bőrgyógyász szakorvosa. A fertőzést bárki elkaphatja, az emberek többsége azonban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel átesik rajta. Komolyabb tüneteket inkább idősebb korban tapasztalhatnak az érintettek. Aki egyszer már átesett a betegségen, életre szóló védettséget szeret, így a későbbiekben nem kaphatja el újra.

fiatal szerelmespár, csók a vasútállomáson
A csókbetegség gyakran fordul elő tinédzserek és fiatal felnőttek körében. Fotó: Getty Images

A mononukleózis tünetei

„A mononukleózis többnyire a vírusfertőzésekre jellemző tünetekkel, fáradtsággal, hőemelkedéssel, gyengeséggel, erős torokfájással kezdődik. Ha megnézzük a beteg torkát, megnagyobbodott mandulákat láthatunk, amelyeken sárgás lepedék jelenik meg. Szembetűnőek lehetnek a szimmetrikus, főleg a nyaki régióban tapintható megnagyobbodott nyirokcsomók, illetve a testszerte jelentkező, kanyaróra emlékeztető kiütések is” – sorolta a szimptómákat Karászi doktornő. Hozzátette, a tünetekhez lép-és ritkábban májmegnagyobbodás is társulhat. Ez utóbbi esetben jobb bordaív alatti kellemetlen, feszülő érzést tapasztalhatnak az érintettek.

A mononukleózis általában három-négy hétig tart, és többnyire szövődménymentesen gyógyul, de az általános gyengeség, elesettség, fáradékonyság akár hónapokon keresztül is megmaradhat. „A klinikai kép sokszor már önmagában is sejteti, hogy mononukleózissal van dolgunk, de a diagnózist laborvizsgálattal tudjuk megerősíteni” – mondta el a szakember. A betegségre jellemző, hogy a vérképben megnő a fehérvérsejtek száma, illetve a fertőzésre jellemző atípusos limfociták jelennek meg. Emellett megemelkedhetnek a májenzimértékek is.

Mire kell figyelni mononukleózis esetén?

A betegségnek nincs specifikus terápiája. Sok pihenés és bőséges folyadékfogyasztás javasolt. Szükség esetén fájdalom- és lázcsillapító adható, de antibiotikum alkalmazásának nincs létjogosultsága. A mononukleózis többnyire enyhe lefolyású, ezért orvosi ellátást sem igényel, ám ha heves hasi fájdalmak, komolyabb légzési, nyelési nehézségek és idegrendszeri tünetek jelentkeznek, haladéktalanul fordulj orvoshoz! „A mononukleózis megelőzésére nincs oltás, a fertőzés ellen az alapvető higiénés szabályok betartásával védekezhetünk. Rendszeresen mossunk kezet! Ne igyunk másokkal ugyanabból a pohárból vagy üvegből, és kerüljük a közös evőeszköz-használatot is” – tanácsolta dr. Karászi Viktória.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!