Kirúgták az orosházi kórházigazgatót, aki saját magánklinikát nyitott
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár felmentette az orosházi kórház igazgatóját, aki, miközben az általa vezetett intézmény komoly szakemberhiánnyal küzd, a közelben nyitott magánklinikát, jelentős részben éppen az intézmény orvosait alkalmazva.
Ápolóhiány miatt lehet bajban a János kórház pszichiátriája
Sajtóértesülések szerint olyan súlyos dolgozói létszámhiány állt elő az Észak-budai Szent János Centrumkórház pszichiátriáján, amely már annak működőképességét is veszélyezteti. A kórház szerint ugyanakkor nincs napirenden az osztály bezárása.
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.