Gyermekorvos nélkül maradhatnak a sárváriak

Jövő év január végéig mindhárom jelenleg praktizáló házi gyermekorvos ellátási szerződése megszűnik Sárváron. Egyelőre nem tisztázott, hogyan tudja megoldani a helyzetet az önkormányzat.

Sárváron három ellátási körzet van. Ezekben a körzetekben jelenleg Horváth Magdolna, Schmalcl Erika, és Kálózi Patrícia gyerekorvosok látják el a betegeket. Mint azonban azt az ugytudjuk.hu írja, közülük Horváth nyugdíjba megy, Schmalcl felmondja feladatellátási szerződését, akárcsak Kálózi, aki indoklása szerint kollégái távozásával nem tudja felelősséggel ellátni egyedül mindhárom körzetet. Így jelen állás szerint a 15 ezer fős népességű dunántúli település lakosai gyermekorvos nélkül maradnak a jövő év elejétől.

Csütörtök este a helyi önkormányzat Facebook-oldalán megerősítette, hogy az 1. számú gyermekorvosi körzetben október 31-én, a másik két körzetben egyaránt 2024. január 26-án megszűnik az ott dolgozó orvosok szerződése. A bejegyzés szerint az 1. számú körzetben új gyermekorvos fogja ellátni a gyerekeket november 1-től. „Az önkormányzat már korábban megkezdte a tárgyalásokat a gyermekorvosi ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jó irányba tartanak, ezért önkormányzatunk a tisztelt szülők és hozzátartozók türelmét kéri” – olvasható a posztban.

„Azon dolgozunk, hogy mindannyiunk számára megnyugtató, magas színvonalon folytatódjon a gyermekorvosi ellátás, és az új, most épülő orvosi rendelőben a jövőben is igényes, korszerű épületben biztosítsuk az ellátást” – hangsúlyozta az önkormányzat. Ezzel kapcsolatban az ugytudjuk.hu megemlíti, hogy a 2-es és 3-as körzet gyermekorvosi rendelője éppen felújítás alatt áll, amire pályázati forrásból 160 millió forintot költ a város.

Borítókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!