Újabb megyékben vezették be az új ügyeleti rendszert

November 1-től Zala, Somogy és Bács-Kiskun megye is csatlakozott az új alapellátási ügyeleti rendszerhez. A februárban megkezdődött átállás fokozatosan és a tervek szerint zajlik.

Az ügyeletek központi telefonszáma felnőttek és gyerekek esetében is a 1830. A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégéken és ünnepnapokon pedig egész nap hívható. A hívással a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnal mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló. 

alapellátási ügyeleti rendszer
Fokozatosan zajlik az egységes ügyeleti rendszer bevezetése. Fotó: Getty Images

Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar megyében élesedett az új ügyelet, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Békés, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Heves, Tolna, Csongrád-Csanád megye csatlakozott.    

Az eddigi tapasztalatok és a több mint 180 ezer ügyeleti ellátásban részesített beteg visszajelzései alátámasztják, hogy az egységes rendszer jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja. Az új ügyeleti rend az ország többi megyéjében fokozatosan fog életbe lépni, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják. A változásig a többi megyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet.

A jövő év elejére - egyelőre Budapest kivételével - az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer fog működni Magyarországon - olvasható a mentőszolgálat közleményében.    Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei awww.mentok.hu/ugyeletinternetes oldalon érhetők el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!