Januártól még több ápoló eltűnhet a kórházakból

A jövő évtől csak kivételes esetekben lehet majd bérnővéreket alkalmazni az állami egészségügyben, ami a szakember szerint tovább súlyosbíthatja az ápolóhiányt.

Egy korábban elfogadott jogszabály szerint 2024. január 1-től megszüntetik a bérnővérek alkalmazását a kórházak többségében, miután kivezetik a közreműködői szerződéseket mint foglalkoztatási formát. Jellemzően így csak az egészségügyi szolgálati jogviszony törvény (eszjtv) keretében alkalmazott ápolók és önkéntes segítők dolgozhatnak majd az állami intézményekben – mondta el az Economx-nak nyilatkozva Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Hozzátette, kivételes esetekben külön engedéllyel még lehet bérnővéreket alkalmazni, ugyanakkor biztos, hogy lesz szigorítás, ez pedig kapacitáscsökkentéssel fog járni az egészségügyben.

Soós szerint sokan támogatják, hogy a kormányzat megpróbálja csökkenteni a bérnővérek számát. A kórházi osztályokon a főállású munkavállalóké a felelősség nagy része. Így feszültséget generál, ha például a bérnővérek csak heti egy-két alkalommal ugranak be nővéri státuszban, jellemzően eleve fáradtan érkezve, miközben több pénzt kapnak a munkájukért. Emellett a bérnővéreket sok intézményben azért alkalmazzák, mert olcsóbb alternatívát jelentenek az önként vállalt túlmunka kifizetése helyett. Hétköznap ugyanis 75 százalékos, hétvégén pedig 200 százalékos pótlékot kell fizetni az alapbéren felül a többletmunkáért a főállású dolgozóknak.

A szakszervezet elnöke azonban arra is rámutatott az interjúban, hogy jelenleg nincs elég főállású munkavállaló az egészségügyben. A közelmúltban Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke egy szakmai fórumon arról beszélt, ma nagyságrendileg 130 ezren dolgoznak a szakellátásban. Köztük 15 ezer ápoló 60 év feletti, és ha ők távoznának, egyik napról a másikra bedőlhetne a betegellátási rendszer. Mindezek tükrében az elkövetkező tíz év várható tendenciáját ahhoz hasonlította, mint amikor a Titanic a jéghegy felé halad.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!