Kemény lehet az idei influenzaszezon

Járványügyi szakemberek és kutatók szerint az idei szezonális influenza jóval több megbetegedést eredményezhet, mint a tavalyi járvány. Ami a koronavírus elleni óvintézkedések és korlátozások bevezetésének köszönhetően sokkal enyhébb volt a vártnál.

Egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogy vajon mit hoz majd az idei influenzaszezon. Mivel a világ számos országában - köztük az Egyesült Államokban és Magyarországon is - vagy lazítottak a járványügyi korlátozásokon, vagy teljesen feloldották azokat, ősszel nem csak a SARS-CoV-2, az influenzavírus is szabadon terjedhet. A tavalyi influenzaszezon éppen a koronavírus elleni óvintézkedések betartása miatt volt igazán enyhe. A maszkviselés, a kötelező távolságtartás, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés, a társas érintkezések minimalizálása, az iskolák és óvodák bezárása, az otthoni munkavégzés bevezetése és a külföldi utazások számának csökkenése megakadályozta az influenzavírus rohamos terjedését is.

infuenzaszezon
Ősszel az influenza- és a koronavírus támadását is állnunk kell. Fotó: Getty Images

Mire számíthatunk ősszel?

Egy, a medrXiv oldalán megjelent preprint, vagyis szakmailag még nem lektorált tanulmány előrevetíti, hogy az Egyesült Államokban a 2021-2022-es influenzaszezonban legalább 100 ezer-400 ezerrel több influenzás beteg szorulhat masd kórházi ellátásra, mint egy átlagos szezonban. A drasztikusan megugró eseteknek gátat szabhatna, ha a korábbi évekhez képest 20-50 százalékkal többen adatnák be maguknak az influenza elleni védőoltást - idézi a livescience.com Mark Robertset, a Pittsburghi Egyetem laboratóriumi igazgatóját, a tanulmány vezető szerzőjét.

Összehasonlításképpen: a 2020-2021-es influenzaszezonban az Egyesült Államokban a kórházi kezelésre szorulók száma 100 ezer főre vetítve mindössze 4 volt; szemben a korábbi évben tapasztalt hetvennel. Az influenzával összefüggésbe hozható halálesetek száma is eredményesen, 95 százalékkal csökkent - közölték a kutatók. Ami egyfelől remek, másfelől viszont aggodalomra adhat okot, szakemberek szerint ugyanis a tavalyi enyhe influenzaszezonnak köszönhetően gyengült az influenzavírusok elleni természetes immunvédelmünk. Az Egyesült Államokban egyébként már most markánsan emelkedik a különböző légúti fertőzéses, például a légutakat támadó RSV-fertőzéses (respiratory syncytial virus) esetek száma, ami Roberts szerint a következő influenzaszezont illetően nem sok jót ígér.

Novemberre gyengülhet meg a legnagyobb tömegnél a korábban beadott védőoltások nyújtotta védelem, így akkor várható a koronavírus-járvány következő hullámának gyors felfutása Magyarországon - prognosztizálja számításai alapján Vattay Gábor, az ELTE TTK Fizikai Intézetében működő Komplex rendszerek fizikája tanszék vezetője.

A matematikai modellezés sem hozott ígéretes eredményeket

Kyueun Lee, a Pittsburghi Egyetem posztdoktori kutatója és csapata egy matematikai modell segítségével - a 2009-2020-ig dokumentált adatokat felhasználva - szimulálta az egyes influenzajárványokat és a lakosság influenzavírussal szembeni immunitásának szintjét. Számításaik szerint idén 610 ezerre emelkedhet a kórházi kezelésre szoruló influenzás betegek száma az Egyesült Államokban. (Ha a tavalyi szezon átlagos lett volna, ahhoz képest ez 102 ezerrel magasabb szám.) Előrejelzésük szerint a legrosszabb forgatókönyv egy erősen fertőző influenzatörzsön és az influenza elleni védőoltások alacsony szintjén alapul, és a vártnál 409 ezerrel több influenzás kórházi beteget eredményezhet.

Hasonló következtetésre jutottak egy szintén a témában készült, matematikai modellezés eredményein alapuló tanulmány szerzői is. Mary Krauland, a Pittsburghi Egyetem munkatársa és kollégái szerint a 2021-2022-es influenzaszezonban a megbetegedések száma 20 százalékkal emelkedhet egy átlagos szezonhoz képest. Előrejelzésük szerint a kisgyermekek, és különösen a kétévesnél fiatalabbak - akik eddig nem nagyon találkoztak influenzavírussal - fokozottan ki lesznek téve a megbetegedés kockázatának.

Ahogy arról korábban írtunk , szakértők már egy ideje kongatják a vészharangot, hogy az idei ősz még nagyobb terhet róhat az egészségügyi ellátórendszerekre, mert a szezonális influenza mellett a koronavírus eddiginél agresszívebb változata, a delta variáns is támad, világszerte újabb járványhullámot generálva.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +10, +20 °C

A napsütés mellett a gomolyfelhők is megnövekszenek, elszórtan kell záporra, zivatarra készülni, de nem fog mindenhol esni. Élénk lesz az északkeleti szél, a legmelegebb órákban 26, 32 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk. Szombaton frontmentes idő lesz, de továbbra is kettősfront jellegű tünetek jelentkezésére kell számítani. Görcsös és migrénes fejfájás is felléphet, gyakoriak lehetnek a keringési panaszok. Többen ok nélküli ingerlékenységet tapasztalhatnak. A hőérzet ingadozó, helyenként az esernyő is kellhet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)