Az influenzás betegek több mint fele gyerek

Az elmúlt héten több mint 37 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az országban.

Az influenzaszerű megbetegedések 51,1 százaléka a 14 éven aluli gyermekeket érintette. Emellett a betegek 23,8 százaléka a 15-34 évesek, 16,4 százaléka a 35-59 évesek, míg 8,7 százaléka a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében. A múlt héten két közigazgatási területen (Budapest és Jász-Nagykun-Szolnok megye) nőtt, tizenöt területen csökkent, háromban (Csongrád-Csanád, Nógrád és Vas megye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

Az influenzagyanús esetek mellett közel 233 ezer beteg akut légúti fertőzéssel kereste fel orvosát. Az NNGYK laboratóriumában megvizsgált 309 légúti mintában az influenza pozitivitási aránya 10,5 százalék, az új koronavírusé (SARS CoV-2) 0,9 százalék volt. Kórházba a 10. naptári héten 262 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 39-en szorultak intenzív ellátásra.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!