700 védőnőből 7 elégedett az államosítással

Egy felmérés során 700 védőnőt kérdeztek meg az államosítással kapcsolatban, de csak heten nyilatkozták azt, hogy elégedettek a váltással. A válaszadók harmada mondta azt, hogy az átállás óta több eszközt is saját költségen kell állniuk.

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérése szerint 700 védőnőből csak 7 elégedett a júliusi elsejei államosítással - írja a Népszava.

A felmérést két körben végezték. Az első július elején indított kérdőíves vizsgálatban még az iskolákban dolgozó védőnők is részt vettek, akik egyelőre önkormányzati alkalmazásban maradtak. A második, augusztus 10-i felmérésben már célzottan azokat kérdezték, akik a megyei centrumkórházak felügyelete alá kerültek, így közvetlenül megtapasztalták az átállást.

védőnő védőnői szolgálat
Több adminisztrációs terhet is jelent az államosítás. Fotó: Getty Images

"A hét elégedett védőnőből négy valójában annak örült, hogy megkapta a júliusi 18 százalékos ágazati béremelést, amely egyébként minden egészségügyi szakdolgozót megilletett. A másik három válaszadó nem árulta el az okot. Az átvettek körében végzett második célzott felmérésben már azzal is elégedettek voltak, ha nem romlottak a munkafeltételek. De a helyzet alig javult az elmúlt másfél hónapban" – mondta a Népszavának Szalainé P. Boglárka, a FESZ védőnői alapszervezetének vezetője.

A válaszadók csaknem harmada számolt be arról, hogy az átállás óta saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket - elemet, írószert, borítékot, vizelet-, cukorvizsgálathoz szükséges anyagokat, stb. - vásárolnia ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát.

A védőnőknek többek között több adminisztrációs terhet jelent az államosítás, illetve több utazást is: eddig elég volt a helyi polgármesteri hivatalnál leadni a bérszámfejtéshez szükséges jelenléti ívet, most már akár 100 kilométert is kell autózniuk a centrumkórházig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.