Kiderült: jóval veszélyesebb az elhízás, mint azt eddig sejtettük

Aki valamilyen anyagcsere betegségben szenved, nagyobb kockázatnak van kitéve a rák bizonyos formáira. Az elhízás tehát veszélyesebb, mint eddig gondoltuk.

Az anyagcsere betegségek, így az elhízás is számtalan daganatos megbetegedésért tehető felelőssé – derült ki a svédországi Lund Egyetem friss kutatásának eredményeiből.

elhízott, kövér, molett, fogyókúra, saláta, túlsúlyos
Könnyebb megelőzni, mint változtatni. Fotó: Getty Images

40 éven keresztül figyelték a résztvevőket

A kutatók közel 800 ezer svéd, norvég és osztrák résztvevőt figyeltek meg negyven éven keresztül annak alapján, hogy a BMI-jük és anyagcsere-egészségük – azaz vérnyomásuk, vércukor- és vérzsírszintjük – hogyan befolyásolja az elhízás kockázatát.

Akarod tudni, szükséged van-e fogyókúrára? Számold ki!

A végeredmény alapján elmondható, hogy akik bármilyen anyagcsere-betegségben érintettek, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a rák bizonyos formáira, testsúlyuktól függetlenül. Mégis: a vizsgált esetek 40 százalékában találtak kapcsolatot a túlsúly és a rák kialakulása között. A megfigyelési időszak alatt 23 630 résztvevőnél diagnosztizáltak elhízással összefüggő rákot. A kutatók számára nem volt meglepő, hogy a magasabb BMI növeli a rák kockázatát, de az anyagcsere betegségei is fokozott kockázatot mutattak. 

32 különböző rákfajta esetében bizonyult relevánsnak az eredmény, míg korábbi nemzetközi kutatások csak 13 típusnál találtak összefüggést. Az elhízás tehát valószínűleg sokkal több rákfajta kockázati tényezője, mint azt eddig gondolták. 

Magyarországon már több a túlsúlyos, mint a normál testsúlyú ember, ebben a – világ többi országához képest is – rossz arányban pedig komoly szerepük van az ultrafeldolgozott ételeknek. A gyorséttermekben a nagyobb adag sokszor akciós, a Big Mac-evésnek már Guinness-rekordere is van, pedig az ilyen típusú ételek túlzott fogyasztása a dietetikus szerint az ember több szervében is visszafordíthatatlan, kóros folyamatokat indíthat el. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!