Hőhullámai voltak, majd kiderült: rákos

A gyógyíthatatlan beteg kétgyerekes anya másokat arra biztat, azonnal keressék fel háziorvosukat, ha úgy érzik, valami nem stimmel.

A világjárvánnyal járó első lezárások, vagyis 2020 tavaszán kezdte azt érezni az 58 éves Barbara Geraghty-Whitehead, hogy valami nincs rendben: szédült és hőhullámai voltak. Ezekkel igyekezett nem foglalkozni, 2022 szeptemberében viszont fülgyulladása lett, ekkor már őszintén elmondta háziorvosának az évek óta fennálló tüneteit is. Az orvos vérvételt javasolt, és néhány órán belül aggódva hívta fel Barbarát. Azt mondta, a magas fehérvérsejtszám vérrákra utalhat. A tanulságos történetről a Metro számolt be.

„Mint egy hullámvasút”

Visszaemlékezve arra a rémisztő időszakra, Barbara azt emelte ki, hogy minden olyan gyorsan történt, és „olyan volt, mint egy hullámvasút. Azt hiszem, rosszabb volt a vérvizsgálat eredményére várni. Mert nem tudtam, milyen típusú rákról van szó, hogy életben maradok-e, vagy meghalok”. Egy héttel később, további vizsgálatok után a nő megtudta, hogy krónikus myeloid leukémiája (CML) van, és betegsége gyógyíthatatlan.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

„Az ember azt mondja, hogy folytatni akarja a normális életet, de attól a másodperctől kezdve már semmi más nem volt normális – emlékezett vissza Barbara – Szerettem volna bemenni, és azt mondani, hogy ’ez tévedés volt, ez valami más’, de azt mondták, hogy CML” – tette hozzá.

Azonnal elkezdhette a kezelést

A kétgyerekes anya még aznap elkezdte szedni a kemoterápiás tablettákat. Azt mondja, ez volt az első pozitív fejlemény. Orvosai is biztatták: elmondták neki, hogy bár a betegsége nem gyógyítható, a többi páciens jól reagált a naponta szedendő kemoterápiás tablettákra, és ez reménnyel töltötte el őt.

Végül annak ellenére, hogy mellékhatásként fáradtságot, hányingert, savas refluxot és ízérzékelési nehézségeket tapasztalt, közel egy évvel később jól reagált a kezelésre, és láthatta, ahogy a lánya Cipruson férjhez megy.

Sokan segítik az 58 éves nőt

Barbara rengeteg támogatást kapott, az egészségügyi dolgozók mellett természetesen a kollégái és a családja is mindenben segítette. És bár vannak nagyon nehéz napjai, most is tele van tervekkel: férje, Paul 60. születésnapja alkalmából például New Yorkba készülnek.

„Minden nap gondolok [a diagnózisomra], és ez nehéz. Felzaklat. De most már csak szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy ez az új énem” – magyarázta. Miután évekig figyelmen kívül hagyta a tüneteit, másokat arra akar bátorítani, hogy ne keressenek kifogásokat. „Az embereknek ismerniük kell a jeleket, hogy időben diagnosztizálhassák őket” – emelte ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!