Állapotáról is beszélt a rákbeteg III. Károly

A rákkal küzdő brit uralkodó "szívből jövő köszönetet" mondott mindazoknak, akik imájukkal és üzeneteikkel támogatták őt. Elmondta azt is, miből merít erőt ezekben a nehéz időkben.

Először adott ki hivatalos nyilatkozatot III. Károly azóta, hogy a közelmúltban kiderült: daganatos betegséggel küzd. A BBC cikke szerint a brit uralkodó "szívből jövő köszönetét" fejezte ki a lakosságnak a sok bátorító üzenetért, amit az elmúlt napokban kapott.

"Mindenki tudja, akit valaha is sújtott a rák, hogy az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást" - mondta az uralkodó. Hozzátette azt is: örömmel látja, hogy a diagnózisa nyilvánossá tétele is segített némiképp rávilágítani mindazon szervezetek munkájára, amelyek a rákos betegeket és családjaikat támogatják az Egyesült Királyságban és világszerte. "Fáradhatatlan, odaadó munkájuk iránti csodálatomat csak még jobban megerősítették a személyes tapasztalataim" - hangsúlyozta a közleményében.

III. Károly brit király
III. Károly Dubajban 2023. november 30-án. Fotó: MTI/EPA/Egyesült Arab Emírségek elnöki hivatala

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a 75 éves brit uralkodót a múlt hónapban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és eközben figyeltek fel "egy más jellegű aggasztó problémára". Az utána elvégzett diagnosztikai tesztek során azonosították a daganatot. A palota szerint III. Károly "teljesen pozitív módon áll hozzá" a kezeléshez, és a lehető leghamarabb szeretne visszatérni közfeladatainak maradéktalan ellátásához.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.