A születési súly így hat az anyagcserére

Az alacsony születési testsúly jelentősen fokozza a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát későbbi életkorban – derült ki két frissen megjelent tanulmányból.

A legújabb kutatások egyben arra is rávilágítanak, hogy az érintettek körében az átlagosnál fiatalabb életkorban jelentkezhet már diabétesz, gyakrabban ráadásul úgy, hogy nem társul hozzá túlsúly vagy elhízás sem, illetve a családi kórtörténetben is kevesebb cukorbeteg szerepel. Ezenkívül az alacsony súllyal született cukorbetegek körében magasabb lehet a kezeléshez használt gyógyszerek száma, és a diagnóziskor jellemzően több társbetegséggel küzdenek, beleértve a magas vérnyomást is – olvasható a scimex.hu oldalán kiadott közleményben. A két – dán szerzők által jegyzett – tanulmány az Európai Diabétesz Társaság (EASD) lapjában, a Diabetes című folyóiratban jelent meg.

újszülött édesanyja kezében
A születéskori súly befolyásolhatja a cukorbetegség kialakulásának kockázatát későbbi életkorban. Fotó: Getty Images

Önálló rizikófaktor

Az első tanulmányban 4590 felnőttet vizsgáltak, akik között 492 alanynál diagnosztizáltak 2-es típusú diabéteszt a nyomon követés átlagosan 19 éve alatt. Az életkor előrehaladtával emelkedett a diagnózisok előfordulása, valamint a férfiak körében is magasabbnak bizonyult a betegek aránya. Emellett azt is ki lehetett mutatni, hogy minél magasabb volt a résztvevők születéskori súlya, annál kisebb valószínűséggel alakult ki náluk cukorbetegség. Egészen pontosan minden egyes plusz kilogramm 40 százalékkal csökkentette a rizikót a statisztika szerint. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a születéskori súly különálló kockázati tényező lehet a 2-es típusú diabétesz kialakulására nézve, függetlenül a genetikai hajlamtól és a felnőttkori testsúlytól.

A második tanulmány 6866 ember adatain alapult, és további felismerésekkel egészítette ki az előzőt. Ebben a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy minden egyes kilogramm csökkenés a születéskori súlyban összefüggésbe hozható a cukorbetegség több mint három évvel korábbi kialakulásával felnőttkorban. Emellett azok, akik kevesebb mint 3000 grammal születtek, 36 százalékkal nagyobb valószínűséggel küzdöttek legalább három egyéb betegséggel is. A súlyos magasvérnyomás-betegség előfordulása például 26 százalékkal volt magasabb esetükben, mint azoknál, akik születéskori súlya 3000 és 3700 gramm közötti volt.

Arra is fény derült, hogy alacsony születési súly esetén gyakrabban alakul ki 2-es tapusú cukorbetegség úgy is, hogy a hozzátartozók között kevesebb az érintett. Hasonlóképpen az elhízás szerepe is kevésbé volt hangsúlyos ebben a csoportban: az alacsony súllyal született résztvevőknél 12 százalékkal nagyobb arányban alakult ki cukorbaj úgy, hogy testtömegük felnőttként a normál tartományba esett. Alacsony születési súly mellett ugyanakkor ritkábban jelentkeztek neurológiai szövődmények a cukorbetegeknél, mindazonáltal vércukorszintjük beállítása gyakrabban igényelt többféle gyógyszert is.

Súlyos cukorbetegség alapja lehet

„Mindent egybevetve a két tanulmány együtt erős bizonyítékot szolgáltat az alábbi következtetések levonásához. A kedvezőtlen magzati fejlődést tükröző alacsony születési súly egy erős és nem genetikai rizikótényező nemcsak maga a 2-es típusú cukorbetegség, de a betegség egy viszonylag súlyos altípusa kialakulása szempontjából is. Ez korábban lép fel, több szövődménnyel jár, illetve több társbetegséggel párosul, ennél fogva fokozott igényt támaszt mind a klinikai ellátás, mind a gyógyszeres kezelés kapcsán” – húzták alá a tanulmányok szerzői.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.